27.rész Halálos kór

Aileen szemszöge:

Ezzel most tényleg messzire mentem! Sajnos most kell rájönnöm, hogy ugyanolyan vagyok, mint Harry, talán rosszabb. Hisz.. én és Niall lefeküdtünk.. most meg..  Teljesen összetörtem..  Tényleg, most Harry kuszált össze mindent újra és én hülye belementem a kis játékba, mit sem törődve azzal, kinek okozok fájdalmat. Persze, hát miért is törődnék másokkal? Idióta vagyok. Szánalmas idióta. És most azzal, hogy Harryt az ír manó után küldtem, hogy béküljenek ki, mit oldottam meg? Semmit. Őszintén erre mennyi az esély?.. Millió az egyhez.

-Megjötünk!-lépett be az ajtón a két fiú, ami teljesen meglepett.Eddig egymásra sem bírtak nézni most pedig minden oké?.. És ez kellett hozzá? Hogy én összetörjek valakit. Harry mosolyogva mellém állt és átkarolt, de lesepertem magamról karját. Nem akartam elhinni, hogy most is milyen érzéketlen. Nem gondol bele mit érez most Niall. Persze, Aileen.. Te nem ítélkezhetsz mások felett, nem vagy különb senkinél. Te sem  gondolkodtál..  Nem nem gondolkodtam. csak mentem a fejem után mint egy buta gyerek.

-Magunkra hagynál bennünket egy kicsit?-pillantottam a mellettem álló fiúra. Ő bólintott majd kiment. Niall tekintetét kerestem, de ő csak a földet bámulta. Megértem.. Dühös rám. Teljes joggal.-Niall én..

-Ne. Nem kell szabadkoznod.-vágott közbe. Odalépett hozzám és karjaiba zárt. Nem ellenkeztem. Viszonoztam. Nem tudom miért, de kimondhatatlan fájdalmat éreztem legbelül. Mintha azzal, hogy fájdalmat okoztam neki, magamat is megsebeztem volna. Most vagyok először olyan helyzetben, ahol nem tudom mi a helyes döntés. Mert bárkit is választok, a másik félnek, szörnyű fájdalmat okozok. És igaz, valóban  eltörpül az egyik érzés a másik mellett, a kettő mégis ugyanaz. Két srácba vagyok szerelmes. Akik barátok. És ezt nem tehetem meg velük.-Én szeretlek és addig várok rád, ameddig szükségét érzed.-suttogta. Kibontakozva karjaiból értetlen arckifejezést vághattam, mert magyarázni kezdett.-Tudod, pár perce belegondoltam, hogy talán nem is szerettél soha igazán. Hogy csak egy ócska cukorpótló voltam.-beszéd közben arcomból a fülem mögé tűrt egy hajtincset.-Tudom, hogy Harry a mindened. Tudom, hogy őt is szereted, de azt is tudom, hogy belém is szerelmes vagy. Nem tudom honnan, vagy miért, de bíznod kell benne, hogy tudom. És hogy miért várok?-itt habozott. Mélyen a szemembe nézett.- Mert én tényleg szeretlek. És nem akarlak boldogtalannak látni.Csakis boldognak. Még akkor is, ha nem mellettem vagy az.-halvány mosolyt eresztett felém majd folytatta.-Nem akarom, hogy hiú reményeket táplálj magadban és most, hogy Harry és én újra barátok vagyunk, távol álljon tőlem, hogy ócsároljam, de gondolj csak bele. Ha egyszer megtette, nincs rá garancia, hogy nem fogja újra és újra.-ez így, ahogy mondta igaz volt. Ha valaki egyszer elkövetett valami borzalmasat, soha nem lehet tudni, legközelebb ellent tud-e állni ugyanannak a kísértésnek.-Szeretlek Alie, az életemnél is jobban és ezt kérlek, soha ne felejtsd el.-mosolygott újra, majd kezembe nyomott valamit.-És ezt sem.-majd nyomott egy puszit az arcomra és elment. Az a szív alakú medál volt a kezemben, amit a szülinapomra kapta tőle. Kinyitottam és ujjamat végighúztam a feliraton.
-Talán ez lesz rólad az utolsó emlékem.

Harry szemszöge

Külön váltam a többiektől, most valahogy nem voltkedvem velük társalogni. Csak az ajtót figyeltem, mikor távozik A.J.-től Niall és én mikor láthatom újra. Egy szinten örültem annak, hogy újra szent a béke köztünk. Ennyivel kevesebb magyarázni valónk lesz a rajongók előtt.Szegény rajongók.. Az elmúlt hetekben mélységesen csalódhattak vennünk. Rengeteg koncertet fújtunk le. Rengeteg lányt fosztottunk meg attól az élménytől, hogy élőben láthassanak minket. Mindezt csak azért mert egy eszméletlen fontos este többet ittam a kelleténél. De ez már a múlt. Most már mindenre pozitívabban tekintek majd és kétszer meggondolom mit is cselekszem.Most, hogy kaptam egy új esélyt.Talán minden ismét a helyére kerülhet és a megszokott mederben folyik majd tovább az életünk, a bandával, a rajongókkal, a családdal, és Vele.

-Haver itt vagy?-lengette meg arcom előtt tenyerét Niall.

-Ja. Igen itt. Beszéltetek, minden oké?-kérdeztem reménykedve. Igazából sajnáltam is azt  ami történt. Szemmel láthatóan Alie és ő nagyon is összemelegedtek. És most összetörtem egy világot abban aki mindig mellettem volt már évek óta. Majd igyekszem ezt is helyre hozni, de már semmiképp nem forgathatom vissza az időt, ahhoz túl késő.

-Fogjuk rá. De most menj, már majd kiugrassz a bőrödből, hogy láthasd.-bökött oldalba, majd a lift felé vette az irányt. Igaza volt. Minden vágyam az volt, hogy újra a gyönyörű szemeibe nézhessek. A másodperc töredéke alatt rontottam be a kórterembe, mire az ágyon fekvő lány megugrott, majd felült. Hangos sóhajt eresztett el. Olyan volt, mintha valami hatalmas súly nyomná a lelkét és feltételezem nem járok messze az igazságtól. Mellé ültem és megfogtam az ágyon pihenő kezét. Arcommal próbáltam a lehető legközelebb férkőzni az övéhez így vállára hajtottam a fejem, de elfordult.

-Semmit sem oldottál meg.-rázott le magáról majd felállva a falnak támaszkodott és kezeit egymásba fonta.

-De én azt..

-Komolyan azt hitted, hogy idejössz megcsókolsz és minden rendbe jön?-vágott a szavamba.

-Talán hülyeség volt.-láttam be.

-Igen, igen az volt. Tudod Harry, nekem a szüleim halála után mindennél jobban szükségem volt a szeretetre és a törődésre, amit kellőképp meg is kaptam tőled a kezdetekben, de mikor felbukkant egy nálam jobb, rögtön el lettem felejtve. Ez szerinted rendben van így?-szemében dühös tűz csillogott. Szinte már csak azt vártam mikor pofoz fel. Megérdemeltem volna. Egy rohadt nagy pofon, csak, hogy észhez térjek.

-Hidd el, hogy az csak pillanatnyi elmezavar volt és soha többé nem fordul elő. Tudod, hogy szeretlek.-nem tudtam  közeledjek- e hozzá. A tekintete kiölte belőlem a reményt hogy jó néven venné.

-Persze, hogy nem fog.

-Ezt, most értsem úgy, hogy nem kaptam új esélyt igaz?-komolyan nem értem a nőket.

-Új esélyt Harry? Milyen esélyről beszélsz? A bizalom nem esélyekből áll. Ha azt elveszíted soha nem szerzed vissza. A bizalomban nincs olyan, hogy második esély.-egy pillanatra tenyerébe temette arcát.-Megcsaltál érted?-hangja elcsuklott.-Megcsaltál az exeddel. Akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rád, te épp Felicity szájában matattál.

-Jó, tudom, hibáztam,, túl sokat ittam és igen smároltunk igen lefeküdtünk de..

-Te lefeküdtél vele?-olyan volt a szeme, amilyennek még soha sem láttam ez előtt. Tekintetét szilánkokra törte a gyötrelem. Szívéhez kapott majd térdre rogyott. Arcát ismét tenyerei takarták.-Tűnj el innen.-nyöszörögte halkan, mikor mellé guggoltam és lassan hátát kezdtem simogatni.

-Ne csináld ezt kérlek.-abban a pillanatban egy hatalmas ütés érte az arcom aminek hatására hátraestem., Na igen, a jól megérdemelt pofon. Mit ne mondjak, lány létére elég nagyot tud ütni.

-TŰNJ EL INNEN!-üvöltötte, majd teste rángatózni kezdett. Furcsa hangokat adott ki magából, ami feltételeztem nem éppen normális dolog. Lábai és háta alá nyúlva felkaptam és az ágyra fektettem. Nem ellenkezett. Olyan volt mintha itt sem lett volna. Csak feküdt és rázkódott. Gyorsan megnyomtam a párnáján pihenő nővérhívót.

Niall szemszöge:

Mélyebbre süllyedtem, mint eddig bármikor. Anya mindig arra tanított, hogy egy lány miatt soha ne alázkodjak meg, akármennyire szeretem is. Ezt én mégis megtettem. Alább adtam a tartásomból és elmondtam, hogyan is érzek igazán. Hogy tiszta szívemből szeretem. Elmondtam, mert úgy gondoltam tudnia kell. Ezzel megadva neki a lehetőséget arra, hogy újra összetörjön. De nem érdekel. Ha összetör százszor, vagy ezerszer, törjön, csak ő tegye.  Csak ő. 

-Istenem! Az ott Niall Horan!-hallottam egy kissé visító lány hangot tőlem pár száz méterről. Egy csapat rajongó vett körbe másodperceken belül. Semmitmondó mosolyt erőltetve az arcomra és magamra húzva a "nagyon, nagyon jól érzem magam" álcámat készítettem a közös fotókat. De újra megtaláltak a kérdések, amikre nem tudtam, hogyan is válaszolhatnék anélkül, hogy elárulnám, bennem nem sokkal ezelőtt egy egész világ omlott össze.

-Hogy van a barátnőd?-kérdezte kedvesen egy alacsony, köpcös, szőke lány.

-Ő nem a.. Jól van.-javítottam ki magam, mielőtt észrevehettek volna valamit.

-Én úgy tudtam Aileen, Harry barátnője.- nézett rám értetlenül egy másik barna hajú lány.

-Aileen ott van ahol a hasznot látja.-szólt egy harmadik. Lenéző pillantásokat vetve az előtte felszólalókra. Hangjában pökhendiség és undor volt felfedezhető. Erőteljesen. Úgy vélem, valószínűleg feltűnési viszketegségben és felsőbbrendűségi komplexusban is egyaránt szenved.- Most álljatok már arrébb.-lökte meg az egyik mellette állót, aki a földre zuhant. A díva kislány rápillantott,platina szőke haját meglebegtette és felém fordult.-Csinálhatnánk egy fotót?-egy "fogkrém reklámból léptem elő" mosolyt eresztett felém, majd az egyik közvetlen mögötte haladó utánfutójának kezébe nyomta márkás telefonját.

-Ne is álmodj róla.-hámoztam le bicepszemről kötélként ráláncolt kezeit, majd a fellökött lányhoz léptem, hogy felsegítsem, majd visszafordultam a pökhendiség királynőjéhez, ki egyszerre meglepett és sértődött szemeket meresztett rám. Szólásra nyitotta ajkait, hogy újabb csípős megjegyzést tegyen, de megelőztem.-Jobban jársz, ha vissza veszel az arcodból kislány, vagy igencsak magányos lesz az életed.-kacsintottam rá.-És még egyszer ne merészelj így beszélni Aileenról. Köszönöm.-tettem vállára a kezem, majd elhaladtam a lánycsoport mellett, ami rögtön nevetésben tört ki, majd hamar feloszlott. Csak az a szőkeség állt ott ugyanolyan meglepetten, mint az előtt.

Hihetetlen, hogy ilyen emberek vannak. De azt mostanáig nem értem, hogy állíthatott ilyet Alieről úgy, hogy nem is ismeri. Persze, talán mégsem jár messze az igazságtól.

Jesszus Niall, hogy a francba mondhatsz ilyet? Most szívesen lekevertem volna magamnak egyet, az előző kijelentésemért. Ez sosem volt és sosem lesz igaz. Csak az a baj, hogy mi, mint híres emberek szembetűnőbben követünk el hibákat mint mások. Jobban célpontokká válhatunk. Elmélkedésem a csengőhangom zavarta meg. Elővettem a mobilom, melynek kijelzőjén Patrick neve ékeskedett. Meghagytam neki, hogy hívjon ha bármi baj történik Alievel. Rossz előérzetem támadt és amíg elhúztam a kis zöld telefont éreztem a szorító gombócot a torkomban.

-Mi van vele? Jól van?-kérdeztem kétségbe esetten.

-Nem. Azonnal vissza kell jönnöd haver.-hangzott a vonal túlsó végéről. Azonnal kinyomtam a készüléket és leintettem az első taxit amit megláttam, gyorsan eldaráltam a címet. Igen csak elkalandoztam az elmúlt időben. tizenegy háztömbnyit sétáltam a kórháztól. A perc töredéke alatt rohantam a hatalmas épület auláján át, fel arra az emeletre, ahol legutóbb jártam a bent fekvőnél. Mindenki ugyanott volt, de senki sem ugyanolyan állapotban. Debby a bolondulás határán vergődött Marcus karjaiban. A fiúk pedig Harryt próbálták vigasztalni.

-Mi a fene van?-néztem végig az az embereken, a lehető leggyorsabbtól várva a választ.

Aileen szemszöge:

Villámként hasított belém a szó, amit az imént mondott az orvos. Mérgeznek. Meghatározhatatlan ideje és ki tudja, ha most nem veszik észre, hogy az infúziós tasakból tűszúrás miatt szivárog a gyógyszer és nem küldik kivizsgálásra a laborba talán a bent létem teljes ideje alatt újra és újra észrevétlenül juttatnak mérgeket a szervezetembe. Az az anyag, ami bejutott a testembe, különböző epilepsziás rohamokat váltott ki belőlem, amik súlyosbodhattak volna, ha nem veszik ezt észre időben. Erről az egészről csak Debby, Marcus és Patrick tud. A fiúknak semmi szín alatt nem szabad megtudniuk.

-Akkor minden érthető?-kérdezett vissza még egyszer a fiatal rendőrnő. Bólintottam, mire ő és kollégái elhagyták a kórtermet, egyedül hagyva engem.

El kell fogniuk a tettest, de nem szabad hogy az gyanút fogjon. Nem veszik be a kórházat a rendőrök. Figyeltetnek, de csak álcázva. Azon megállapodtak, hogy az elkövető csak az éjszaka folyamán juthat be valahogy, amikor esetleg senki nincs a kórtermem közelében, így észrevétlen maradhat.

A nyomozók kiürítették a körletemben lévő kórtermeket éjszakára, de néha néha egy orvos megfordult az üres szobákban, csak hogy a rejtélyes látogatómnak, ne szúrja a szemét, hogy feltűnően eltűnt mindenki. Már órák óta fekszem a sötét szobában és bámulom a plafont. Gondolkodnék én újra a bonyolult szerelmi életem kusza szálairól és reménytelen egybeeséseiről, de túlságosan is lefoglal a tudat, hogy szembenézhessek azzal, aki talán a vesztemet kívánja. Többször belegondoltam és egy gyanúsítottam mindig akadt. Matt. De elvetettem ezt az ötletet. Ő alaposabb és precízebb ennél. Kétlem, hogyha egyszer már intézetből szabadult, megkockáztatna egy újabb ügyet, hogy bezárják. Inkább rászed valakit. Ez kézen fekvőbb lenne.

Lépteket hallottam a folyosóról. Mertem feltételezni, hogy talán titokzatos látogatóm érkezett meg. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó. Hunyorogva figyeltem ahogy a sötét alak körvonalazódik a félhomályban és rutinszerűen végzi el a mozdulatsort a fiolával, a fecskendővel és az infúziós tasakkal. Gyorsan üzembe helyeztem a bal kezemben a takaróm alatt elhelyezett csipogót és vártam.

-Álljon meg! Rendőrség! Kezeket fel!-hallatszott az általam már jól ismert felügyelő hangja, majd felkapcsolódott a villany. Brandon falfehér arccal ejtette el kezéből a gyógyszeres fiolát, majd először a rá fegyvert szegező nőre, azután rám pillantott. Rémült és sajnálkozó tekintete beigazolta azt amit gondoltam.

-Sajnálom.-szipogott, miközben bilincsbe verték.-Azt mondta megöli a családomat, ha ezt nem teszem meg.-hallottam hangját, amint elvezetik. Nem haragudtam rá. Nem tudtam. Megértettem mit érez. Tudom, milyen abban a félelemben és rettegésben élni. Újabb tortúra vette kezdetét azzal, hogy a felügyelő alaposan kikérdezett Mattről. Mindent kitálaltam neki. Mindent, ő pedig nem hibáztatott. Sokan azt mondják, az ember csak egyszer fiatal és fiatalon követ el sok hibát. Én azt követtem el, amit a legjobban fogok bánni, egész hátralévő életemben. 

Brandont, mint később megtudtam két hónapra börtönbe zárják bűnrészességért. Sajnálom őt. Nem tehet semmiről.

Másnap délelőtt senkivel sem akartam beszélni. Senkit nem akartam látni, de most sem azt kaptam amit vártam. Patrick rontott be hozzám sietősen, hogy elmondja, a fiúk teljesen maguk alatt vannak, mert mindent tudnak. Ez remek. Pat nem tudja tartani a száját. A fiúk.. Bár egyszerűbb lenne velük minden. Talán akkor most nem itt tartanék.

-Fáradjanak be.-hallottam meg a kezelőorvosom hangját, amint beinvitálja Debbyt és Marcust a kórterembe. Rossz előérzetem támadt. Nagyon rossz. A koros férfi Patre pillantott.-Az úr marad?-kérdezte kedvesen.-Pat épp felállni készült, de megszorítottam a karját, jelezve, hogy nem akarom, hogy elmenjen. Valami azt sugallta bennem, hogy szükségem lesz rá. Bólintottam.-Megkaptuk az agyi CT eredményét.-kezdte a doktor hosszú szünet után.-A vizsgálat kimutatta, mi okozhatta az eszméletvesztéseket és a hallucinációt.-nézett rám. A lelkem mélyén éreztem mi lesz az amit mondani fog és némán fohászkodtam, hogy ne a rosszabb legyen.-A koponyájában találtunk egy rosszindulatú daganatot.-fejem Patrick vállára bukott. 

-Istenem.-csuklott el Debby hangja, majd mellém ült az ágyra és a karomat kezdte simogatni. Marcus konzultálni kezdett az orvossal, de ebből már nem hallottam semmit.

-Rákos vagyok.-bukott ki belőlem egyszerűen.

-Ne aggódj.-szorította meg a kezem Pat.-Minden rendben lesz. Csak szólunk a fiúknak és..

-Nem.-húztam vissza ahogy megindult az ajtó felé.-Senki nem tudhatja meg, hogy meg fogok halni.-letöröltem egy könnycseppet az arcomról, majd kezdtem megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy talán csak heteim vannak hátra.

Na, remélem tetszett a rész. A kommenteknek örülnék. Legalább 7nek, különben nem lesz következő rész időn belül kint. A 28. rész 5 napon belül várható.

Üdv: