22.rész A hangok.

Zayn szemszöge:

-Ez így nagyon nem lesz jó.-mondta Louis, miközben csatlakozott hozzám és Liamhez a konyhában.-Holnap koncert, Niall-ről azt sem tudjuk hol a fenében van és meddig, Harry pedig lassan Aileen miatt fog bedilizni.-könyökölt fel a konyhapultra.

-Hát igen. Ezt minden képen meg kell oldanunk. Mit mondunk a rajongóknak arra, ha megkérdezik miért nincs velünk Niall?-ültem fel a pult melletti székre.-Beszélnünk kell vele.

-Én már próbáltam hívni, fel sem vette.-mondta kissé szomorkásan Liam.

-Akkor megpróbálom én.-vetettem fel az ötletet, majd előkaptam a mobilom és a híváslistából az "Ír manó." névre nyomtam. Hosszasan csörgött ki. Pont mikor ki akartam nyomni a hívást meghallottam az ismerős hangot.

-Helló Zayn. Mi a pálya?-kérdezte, és ekkor vettem észre hogy egy félkómás Harry is csatlakozott a csapathoz.

-Az a pálya, hogy nélküled kellene koncerteznünk, szóval told haza a segged a következő járattal.-emeltem meg a hangom kissé, mire a körülöttem lévők hatalmas érdeklődéssel figyelni kezdték a fülemhez szorított készüléket.-Várj kihangosítalak.-megnyomtam egy gombot és a konyhapultra helyeztem a telefont.

-Bocs srácok, de nem megyek haza.-komolyan hangzott.-Itt valakinek sokkal nagyobb szüksége van rám.

-De mégis kinek van szüksége rád? És hol vagy egyáltalán? -jajveszékelt mellettem Liam, de Niall helyett egy másik ismerős hang adta meg a választ.

-Niall? Niall hol vagy? Kivel beszélsz?-a vonal túlsó végén, halkan Aileen hangja csengett.

-A.J.! A.J. kérlek! Beszéljük meg!-kapta fel Harry a telefonom és kétségbeesetten kezdte szólongatni a lányt. Tettére csak egy hangos ajtócsapódás volt a reakció. Mindannyiunkat megdöbbentett, hogy Niall Aileen társaságát élvezi valahol másutt mi pedig még csak egy koncertet sem fogunk tudni lezavarni kérdések nélkül.-Hol a francban vagy te pöcs?-kérdezte a fürtöske ingerülten, miközben igyekezett kivédeni Louis és Liam próbálkozásait, hogy elvegyék tőle a mobilt.

-Ott ahol te nem fogsz megtalálni.-hangzott a szőkeség. Hazza Lou kezébe nyomta a telefont, valami olyat pusmogott az orra alatt, hogy "abban ne légy olyan biztos", majd kiviharzott a konyhából egyenesen az emeletre.

-De komolyan Niall, hol vagy? Gyere haza, nekünk is szükségünk van rád. Hozd vissza Aileent is.-próbáltam győzködni.

-Sajnálom, de nem tehetem, de most ha nem haragszotok mennem kell.

-Niall várj.-reagált Liam, de késő volt. Hangos pittyegés jelezte, a vonal megszakadását.

-Lou, egy órára ideadnád a mobilod?-lépett be a helyiségbe immár menetkész Harry.

-Minek?

-Meg akarom találni ezt a faszt. De ahhoz kell a te telefonod és ha jobban bele gondolok gyere velem. Felhívtam Dave-t, lenyomozzuk hogy, hol is vannak.-mosolygott sejtelmesen.

-Legyen.-bólintott beleegyezően Lou, majd a bejárat felé indultak.

-Hívjatok, ha megtudtok valamit!-kiabáltam utánuk, majd ők ajtócsapódás keretében távoztak.

Louis szemszöge:

-Talán ez mégsem olyan jó ötlet Harry.-bámultam a barátomat, miközben figyelmesen fürkészte az utat a szélvédő mögül.-Én megértem, hogy meg akarod találni Aliet, de talán ennek más módja is van, minthogy lenyomozod Niall telefonját. És ha erről valaki tudomást szerez Dave-t is kirúghatják.- Dave, Harry régi jó barátja. A rendőrségen dolgozik és most Harry megkérte egy szívességre, ami miatt az ő nyaka körül szorulhat a hurok. Ha a főnökei nem adnak engedélyt rá, nem nyomozhat le senkit.

-Nyugodj már meg oké?-görcsösen szorította a kormányt. Állkapcsa megfeszült. Ingerült volt.-Nem értem miért parázol ennyire. Ez mindenkinek csak jó. Ti megtaláljátok Niall-t én pedig A.J.-t. Dave miatt pedig nem kell aggódnod. Tartozik nekem ennyivel.-fékezett le hirtelen egy lámpánál.
-De..
-Az istenért Louis fejezd már be!
-Mi a franc bajod van Harry?-néztem értetlenül. Ez a kirohanása váratlanul ért.
-Hát nem érted? Persze, hogyan is értenéd. Te még soha nem veszítetted el azt akit a legjobban szerettél. Neked mindig ott volt Elenor. Te még nem hibáztál.-hangja halkulni kezdett.-Csak egyszerűen fáj érted? Fáj, hogy ekkora barom voltam és elveszítettem azt aki a legfontosabb számomra. Szar belegondolni, hogy Niall
 megadhatja neki azt amit én nem tudtam. Mert benne bízhat.
-Oké haver.-tettem a vállára a kezem. Próbáltam átérezni azt amit ő érezhet, mégsem tudtam igazán. Igaza volt én még nem veszítettem el Elenort, de előtte mást igen. Én is éreztem már hasonló fájdalmat, de abban az esetben nem én voltam a hibás.
A rendőr örs aulájában már várt minket Harry barátja. Körülbelül harminc éves lehet, nem több. Magas és kisportolt. Fekete haja rossz fiúsan kócos, ami egy rendőrtől kicsit furcsa.
-Hazza, milyen rég láttalak.-üdvözölte a fürtöskét egy kézfogással, majd rám pillantott és ismét Harryre.
-Helló Dave, Ő itt Louis, a legjobb barátom.-intett felém.
-Üdvözletem. A nevem Dave Gilbert.-nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.
-Louis Tomlinson.
-Nos, akkor mehetünk?-váltotta komolyra a szót sürgetően fürtös. A rendőr bólintott, majd intett, hogy kövessük. Több szűk folyosón haladtunk át, miközben a srác idegesen nézett vissza, elég sokszor. Félt , hogy követi valaki? Vajon mivel tartozhat Harrynek, ha ekkora szívességre képes érte? Tuti, hogy nem csak a kutyáját sétáltatta meg, vagy ilyesmi. Egy sötét kis szobában kötöttünk ki, ami valamiféle számítógép terem lehetett. Több monitor és vezérlő volt körben a falak mentén asztalokon, középen pedig egy hatalmas LCD.
-Kérem a mobilt.-fordult felén Dave, majd Harry rám pillantott. Én kapcsoltam és előhalásztam a telefonom. Dave hozzácsatlakoztatta a gépekhez, majd felvilágosított, hogy csupán akkor tudja bemérni a hívott félt, ha minimum egy percig szóval tartom. Mielőtt elindítottam volna a hívást bekapcsolta az LCD TV-t és megjelent rajta a földgömb és a sarkában egy időzítő 60 másodpercre állítva. Gondolom ez mutatja mennyi idő is kell még a kereséshez.
Már készen voltam és a fiúra néztem ő bólintott. Megnyomtam a gombot és a fülemhez emeltem a készüléket
-Egy perc.-suttogta halkan Harry, miközben már hallottam, hogy kicsöng.
-Mit akarsz Louis?-vette fel Niall ingerülten. Amint a vonal másik végén meghallottam a hangot a TV képernyőjén egy vörös négyzet kezdte pásztázni a földgömböt és a számláló is elindult visszafelé.
-Én..én én csak tudni akartam, hogy vagy?-dadogtam.-Semmit sem mondtál Zaynnek, így reméltem, hogy én valamit ki tudok szedni belőled. És őő mi van Alievel? Ő jól van?-próbáltam minél több kérdést feltenni, hogy vonalban tartsam.
-Én jól vagyok és ő is jól van, vagyis mondjuk. Harry kért meg, hogy felhívj, mi van Alievel?
-Nem, nem csak engem érdekelt, Harry nincs is itt velem, csak én vagyok teljesen egyedül.-hazudtam és a monitorra pillantottam. Fél perc.
-Oké Lou, de most leteszem, mert nem a legjobbkor hívtál épp dolgom lenne.-sietősen hangzott mintha le akarna rázni.
-NE!-kiabáltam.-Ne tedd le, mi legyen a koncertekkel? Mit mondjunk Paulnak? És mi dolgod van?-kezdtem félni. Mi lesz, ha nem sikerül elég ideig feltartanom?
-Tartsátok meg nélkülem, pár hétbe úgysem haltok bele, vagy fújjátok le. Bánom is én, nem érdekel.-mi? Hogy mondhat ilyet? Nem okozhatunk ekkora csalódást a rajongóinknak.-Paul épp annyit tud amennyit neki kell.-a válasz közben már csak a pittyegő számlálót figyeltem. Tíz másodperc.-Elég sok, van, most ha haragszol nem részletezném.-öt, négy, három.- Csá Louis.-kettő, egy és kinyomott.
-SIKERÜLT!-üvöltött Harry, mire fellélegeztem. Észre sem vettem, hogy a gömbön időközben a négyzet New York Cityre tévedt és azon belül is a pontos utcát és házat is megtalálta, hisz engem teljesen lekötött az idő.-Visszament New Yorkba.-komorodott el a hangja.-Talán ez volt az, amit el akart mondani a bulin amikor..-nem fejezte be a mondatot. Egyre dühösebbnek látszott. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt.
Hirtelen teljes erejével a falba verte az öklét, majd neki hajtotta a fejét.
-Haver minden rendben?-tette a kezét a vállára Dave.
-Igen. Louis gyere, mennünk kell.-indult a folyosók felé, de a mögötte álló megragadta a kezét. Először rápillantott utána rám.
-Srácok. Ugye tisztában vagytok azzal, hogy mindkettőtöktől teljes diszkréciót várok el?-feszült volt, ami teljesen érthető. Végtére is kockára tette a munkáját. Mindketten megígértük, hogy tartjuk a szánkat, majd visszasiettünk a kocsihoz. A hazafelé vezető út csendben telt, csak mielőtt otthon a ház előtt kiszálltunk volna, Harry hirtelen megszólalt.
-Utánuk megyek!

Niall szemszöge:

-Niall, mi a francot nem értesz azon, hogy semmi bajom?-kiabált rám a zárt ajtó mögül.
-Ne csináld már ezt kérlek. Csak a kedvemért menjünk el.-tenyereimet a vastag fára tapasztottam és neki támasztottam a fejemet.

-Nem. Egy életre elegem volt az orvosokból. Eszem ágában sincs, újra kórházba menni. Semmi bajom.-hallottam, ahogy kattan a zár, így felegyenesedtem, hogy ne essek előre amint kinyitja az ajtót.

-Nekem ez reggel nem így tűnt.-pusmogtam halkan, remélve, hogy nem hall belőle semmit, de valahogy mostanában minden hangosra sikeredik.

-Te most arra célzol, hogy bolond vagyok?-ott állt velem szemben. Arcáról harag tükröződött. Soha nem akartam így látni. Nem akartam, hogy haragudjon rám.

-Nagyon jól tudod, hogy nem így értettem.

-Jó. Mindegy hagyjuk Niall, nincs kedvem veszekedni.-próbált elsurranni mellettem, de nem sikerült neki. Magamhoz öleltem, de tudomásul kellett vennem, hogy nem viszonozza az ölelésemet. Eltávolodtam tőle, hogy a szemébe nézhessek. Komor volt és szomorú. Próbáltam megcsókolni, de gyorsan elfordította az arcát.-Hagyj békén. Nincs kedvem ehhez.-lökött félre az útjából, majd lement a földszintre. Fájt őt így látni. Szomorú volt, miattam. Mert megbántottam. Ilyen esetekben sajnálom azt, hogy nem tudom csukva tartani azt a lepcses számat.

Alie egész nap került engem. Feltűnően. Annyit szólt hozzám egész nap, hogy hozzak le egy matracot a padlásról és vigyem a vendégszobába, ahol ma este aludni fogok Patrickkal. Remek. 

Furcsa érzésem volt. Végig. Nagyon furcsa. Mintha valami szörnyűség lenne készülőben. Nem akarom de érzem. 

Este pizzát rendeltünk, de csak Pattel ettünk belőle. Alie a szobájában gubbasztott egész végig. Többször próbáltam vele beszélni, de bezárkózott. Annyit kért, hagyjam békén. Ezt a kérést hiába akartam tiszteletben tartani, nem tudtam megtenni.

Patrick beszélt rá, olyan fél tizenkettő tájékán, hogy menjünk aludni. Elég fáradt és nyúzott voltam, nem kellett kétszer kérni, viszont Őt nem akartam magára hagyni. Féltettem. Talán saját magától.

Csak vergődtem a matracon. Tíz percenként felkeltem és visszaaludtam. Inkább csak forgolódtam.

Hirtelen egy nagy csörömpölést hallottam a szomszéd szobából. Mintha valami eltört volna. Az ágyon fekvőre pillantottam, aki ebből nem érzékelt semmit. Gyorsan felpattantam és az ajtóhoz siettem. Feltéptem és a sötét folyosón álltam percekig. Nem akartam rögtön dörömbölni Alie ajtaján. Gondoltam, ha összetört valamit úgyis mindjárt kijön, hogy hozza a seprűt és összeszedje a szilánkokat. Ezen kívül az is lehet, hogy csak a képzeletem közrejátszott a fáradtsággal és ketten csúfos játékot űztek velem.  Mikor már lemondtam arról, hogy lássam és indultam vissza a szobába, a szomszédos ajtó retesze kattant és a vaspánt csikorogva engedett. Ő ott állt az ajtóban. Fehér sortban és toppban. Hosszú haja előrebukva eltakarta az egész arcát. Ez egy egész kicsit olyan volt mint a Kör című horrorfilmben. 

-Alie? Jól vagy? Mit törtél el?-tettem felé néhány lépést.

-A szobában..-motyogta furcsán.

-Mi? Mi van a szobában?-értetlenkedtem.

-A szobában.-ismételte meg magát. Majd kilépett a folyosóra és a vele szemben álló falra meredt pár pillanatig majd megfordult, hogy nekem háttal legyen. Ott volt egy szoba. Vele szemben. Patrick azt mondta, hogy az a szülei hálószobája volt.

-Hé?! Minden oké?-kezemet a vállára tettem, de úgy viselkedett mintha itt sem lennék.

-Utánuk kell mennem.-motyogott újra.

-Kik után és hova?-tettem fel a kérdéseket, mikor megindult. Kezét a zárban pihenő kulcsra tette és elfordította azt. Mielőtt benyitott volna, az ajtó túloldaláról kísérteties  kopogás hallatszott. Lassan tényleg egy horrorban éreztem magam.

-Elvisz engem.-már feleslegesnek tartottam kérdezgetni, úgysem fog válaszolni nekem. Csak csendben lépkedtem utána be a szobába és figyeltem mit csinál, miközben körülkémleltem. Mindent fehér lepedők borítottak, amikkel játszott az ablakon beáramló szél. Na jó ez fura. Napok óta be sem tette ide senki a lábát, mi több az ajzó kulcsra van zárva, akkor miért van nyitva az ablak? Kezd kicsit sok lenni ez az egész. És ha ez nem is lenne elég teljesen olyan érzésem van mintha figyelnének. Mintha valaki megbújt volna az ajtó mögött vagy a nyitott szekrényajtó apró nyílásán keresztül nézne. Nem tudtam hol van, de abban biztos voltam, hogy nem vagyunk egyedül.

-Menjünk innen hallod? Inkább feküdjünk vissza aludni. Nincs itt semmi ami elvisz.-próbáltam határozottságot erőltetni magamra, de ettől a helyzettől kirázott a hideg, pedig én nem vagyok félős típus. 

Az előttem álló lány a jobb oldalra fordult és az ágy melletti éjjeliszekrényről lehúzta a lepedőt. A fiókban kezdett kotorászni valami után, majd mikor úgy tűnt megtalálta, kiegyenesedett. Nem fordult meg és mivel teste eltakarta a kezében tartott tárgyat, nem láthattam mi az.

-Megtaláltad amit kerestél most már tényleg menjünk.-léptem felé, mire megfordult. A látvány kijózanított.

-Megtaláltam amit kerestem.-suttogta elhaló hangon, miközben a fejéhez emelte a  pisztolyt.

-NE!-vetettem utána magam, de késő volt. Lövés zaja töltötte be a házat. Aileen az ölembe roskadt. Holtan.

-NEM!-riadtam fel hirtelen. A matracon feküdtem. A párnám tiszta víz. Cseppekben folyik a homlokomon az izzadtság. Szívem vadul veri a bordáimat. Csak álmodtam? Olyan valóságosnak tűnt.

-Hé haver mi van?-ült fel az ágyban Patrick kómásan.

-Alie.-olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, mintha puskából lőttek volna ki. A léptekből következtettem, hogy Pat is a nyomomban van. A folyosón láttam, hogy mindkét ajtó nyitva állt. Aileené is és a szüleié is. Fohászkodtam, hogy valóban csak álom legyen az amit láttam. Berohantam az utóbbiba, ahol ugyan az a látvány fogadott mint amit álmomban láttam. Nyitott ablak, letakart bútorok és Alie a kezében a pisztollyal.
Hirtelen mozdulattal kaptam ki a kezéből a tárgyat, mire ő rongybabaként esett volna össze, de Pat elkapta.
Pillantásomat egyszer a fegyverre egyszer pedig a lányra irányítottam.
-Alva jár.-suttogta Patrick.-Nem szabad felébresztenünk, veszélyes lenne.-az ölébe kapta Alie-t és bevittük a szobájába. Egész este mellette virrasztottunk.

A.J. szemszöge:

-Ti mit kerestek itt?- dörzsöltem meg a szemem, megbizonyosodva arról, hogy valóban két aggódó szempárral találtam szembe magam.
-Te alva jártál és..-halt el Niall hangja, miközben arcára kiült a félelem.
-Megpróbáltad megölni magad.-fejezte be a mondatot Pat szomorúan.-A szüleid szobájában találtál egy pisztolyt.-mutatott az íróasztalon heverő említett tárgyra.

Ez furcsa, fogalmam sem volt róla, hogy a szüleim fegyvert tartanak a házban, azonban van valami ami még furcsább. Emlékszem. Mármint nem is tudom pontosan mire. Hangokra. Igen hangokra, amik vezettek. A szobába és a fiókhoz. Valami olyasmire is emlékszem, hogy utánuk kell mennem. A szüleim után. Mert szükségük van rám.

Nem tudtam mit mondhatnék. Nem tudtam mit kellene mondanom. Minden egyre bonyolultabb és zavarosabb lett. Elvakított a belső káosz. A világom a szüleim halálával kezdett darabokra hullani és ez a folyamat azóta is tart. Csak még inkább összekuszálódik minden szál. Harry és Niall.. Matt és minden más.

Nem. Nem nem akarok erre gondolni. Le kell kötnöm a figyelmem valami mással.

Próbáltam magamra erőltetni némi határozottságot és legyűrni a bennem tomboló félelmet, amit mondanom sem kell az esti történtek után elég nehéz volt. Mégis próbáltam.
Hárman mentünk el a bankba a szüleim számlakivonatáért. A fiúk egy percre sem voltak hajlandóak magamra hagyni amit jelen helyzetben már meg is értettem. Veszélyes volt nekem minden, de félek. Mégis nagyon félek. Egyszerűen rettegek. Mert nem fognak tudni mindentől megvédeni.  Ha Matt olyan őrült lett, hogy még ölni is képes, ők nem lesznek képesek megállítani. És ha miattam esne bajuk azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Fel kell nőnöm és meg kell tanulnom vigyázni magamra. Őket pedig el kell távolítanom innen. Minél előbb. Akármekkora szükségem is van rájuk. Gondolatmenetemet a fülkéből kiáramló lágy női hang zavarta meg.
-Miben segíthetek?-kérdezte a fiatal, szőke hölgy mosolyogva.
-Én..-kezdtem, de egy hatalmas csattanás félbe szakított. A bankban sorakozó legalább tizenöt ember mind a hang irányába fordult. Köztük mi is. A hatalmas üvegajtóban négy maszkos férfi állt fejenként két fegyverrel kezeikben. Kettő a két biztonsági őrt fegyvertelenítve szorította a földre.
-Senki se mozduljon, vagy lelőjük ezt a két majmot!-mutatott a legelöl álló férfi a két őrre.-Ez egy bankrablás.-nevetett győzelem ittasan.
Remek. Ez volt az utolsó dolog ami hiányzott az életemből.


Nos mégis Szofiis voltam és szori , hogy ennyire elhúzódott.
A következő rész (5 nap) és 6 komment után! Kizárólag 6.(ennél lehet több, de ez a minimum)
Bocs, de tényleg rossz érzés, esetleges 23 olvasó még 6 komit sem bír összehozni.
Ha még nem vagy tag csatlakozz a csoportunkhoz a facebookon: KATT!