15.rész A mindenből a sehová

ZENE

Ezt nem hiszem el. Miért kell ezt csinálniuk? Pontosan tudják, hogy a média mennyire felfújja az ilyesfajta sztorikat. Ebből nagyon nagy gondok lehetnek. Mindenkinek.
-Basszameg.-kapcsoltam ki a TV-t. Debby még mindig ott állt lefagyva, majd hirtelen rám nézett.
-Mi történt pontosan?
-Hagyjuk, hosszú és bonyolult.-nem akartam erről beszélni. Bele sem mertem gondolni, hogy ha a TV ezt közvetíti, akkor mi lehet a neten vagy az újságokban. Hirtelen megcsörrent a telefonom. A kijelzőn egy ismeretlen szám villogott. Felvettem.
-Halló?!-szóltam bele bizonytalanul.
-Helló.-hallottam meg egy morcos mély férfi hangot, ami elég ismerős volt.-Paul vagyok. Beszélnünk kell!-hangja komoly volt és ellentmondást nem tűrő.-Lehetőleg azonnal. Fél óra múlva egy fekete, elsötétített üvegű autó fog parkolni a nagynénéd háza előtt. Szállj be, én ott leszek.-azzal letette.
-Remek.-adtam hangot érzéseimnek ironikusan. Nem volt elég ez az egész Harry-Niall szitu, még most bajban is vagyok mindezek miatt. Mi jöhet még? Tényleg mi lesz a következő? Mert valahogy érzem, hogy a pech viharomnak még koránt sincs vége. Paul igazat mondott. Fél órán belül tényleg ott volt az a kocsi, és duda szó jelezte, hogy ne várakoztassam. Valahogy nem tudtam magam felkészíteni az elkövetkezendőkre. De hát ha ennek így kell lennie.. legyen így.
Félve indultam el a jármű felé.Pár lépésnyire járhattam, mikor egy kattanó hangot hallottam, ami az jelezte, hogy az ajtó nyitva van. Beszálltam a hátsó ülésre. Paul mellé.
-Kösd be magad.-vetette oda közönyösen, mikor éreztem hogy megindultunk.
-Mi?! Hé arról nem volt szó, hogy elvisznek.-tiltakoztam, mire a mellettem ülő csak legyintett.
-Nyugi nyugi. Csak Hugh megy néhány kört amíg tárgyalunk egyet.-mondta, miközben én vonakodva becsatoltam a biztonsági övet.
-Figyeljen ha Harryről és..
-Aileen lassíts.-intett le ismét.-Mindent a maga idejében. Előbb beszéljünk inkább a fiúk rajongóit gyalázó twitteidről.-nézett rám komolyan.
-Hogy mi van?-nem értettem miről beszél. Én sehol nem gyaláztam a rajongókat.
-Bájos ahogy játszod a hülyét, de nincs itt a játék ideje kislány.-arca rezzenéstelen volt.- Nos mire jó ez neked? Miért írsz utálkozó twitteket?-tette fel nekem a kérdéseket gúnyosan.
-Maga miről beszél?
-Nagyon szépen kérlek ne idegesíts fel. Még aránylag jó hangulatomban vagyok, de ha így folytatod robbanni fogok.-egyre feszültebb volt a helyzet.
-Sajnálom, de ha egyszerűen nem tudom hogy miről beszél akkor..
-Arról beszélek, hogy a napokban létrehoztál egy Twitter fiókot, ahol a directionereket mindenféle ócska kurváknak és hasonlóknak nevezed. Ecseteled, hogy mennyire gyűlölöd őket, valamint leszögezed, hogy Harry kizárólag a tiéd. Még folytathatnám, de mintha ezt nem tudnád.-dugta az orrom alá a telefonját. A képernyőn valóban egy Twitteres adatlap volt. Az én nevemmel és képemmel. Görgettem egyre lejjebb. Iszonyú szitkozódás és káromlás volt minden egyes posztban. Kezdett bennem egyre feljebb menni a pumpa. Tudtam, éreztem, hogy lesz valami és tessék.
-Ezzel az egésszel csak annyi a baj, hogy ez nem én vagyok.-meglepődöttnek látszott, de ez nem éreztette az velem, hogy el is hiszi amit mondok. Szólásra nyitotta a száját, de folytattam mielőtt bármit is mondhatott volna.-Semmilyen közösségi oldalra nem regisztráltam.Nem látom értelmét. Lehet, hogy ez meglepi magát, de még e-mail címem sincs.Az az ember, aki létrehozta a nevemben ezt a fiókot, csak engem akar lejáratni. De nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki. Én nem tettem semmi olyat, amivel bárkinek árthattam volna. És ha nem hisz nekem, nyomoztassa csak le nyugodtan azt az e-mailt, amiről regisztráltak. Én ezt fogom tenni.-fakadtam ki. Kezd elegem lenni ebből az egészből.
-Hát jó.-szólt meglepetten. -Akkor ezt inkább hagyjuk.
-Tudom, hogy nem hisz nekem. Látom magán. De higgye el,hogy ezt az ügyet a rendőrség elé fogom vinni.-mondtam komolyan. Ő bólintott, majd folytatta.
-De tudod, hogy még van valami, amiről beszélnünk kell.-igen tudom.. Arról, amit a leginkább szeretnék visszacsinálni.Egyre zavarosabbak ezek a dolgok. Gondolkoztam, miközben bámultam kifelé a sötétített üvegen.
-Persze.-vetettem oda kedvtelenül.-Mondja csak meg. Mondja, hogy az én hibám, hogy a fiúk egymásnak estek. Mondja, hogy a rajongókat én haragítottam mindenkire. Mondja, hogy én vagyok mindenért a felelős. Mondja, hogy minden jobb volt mielőtt Harry találkozott volna velem. Tiltson csak el tőlük. Hordjon le mindennek.. Gyerünk.-biztattam, miközben még mindig az ismerős utat bámultam az autón kívül.
-Én mondanám.. de inkább nem teszem, mert rájöttem, hogy többet jelentesz a srácoknak mint gondoltam.-válaszára felé fordultam.-Tegnap lecsesztem Harryt, mert megint veled került a címlapra, de akkor ráébresztett arra, hogy igazából már nem tehetek ellened semmit. Igaz, hogy nem muszáj kedvelnünk egymást, de te már az életük része lettél. Igazából csak meg akartam kérdezni, hogy mi történt pontosan.- szavai teljesen megleptek, de tudtam, hogy ez a kettőnk úgymond "kapcsolatán" semmi szín alatt nem változtat.
-Csak néhány viszonzatlan érzésből elfajult indulat. Semmi több. És ha most megbocsát, szeretném meglátogatni Niallt.-jegyeztem meg óvatosan.
-Hugh a kórházba.-szólt előre a sofőrnek, aki hirtelen bevett egy éles kanyart.Amint szólni tudtam volna, megelőzött.-Ne ellenkezz, elviszünk.
Az út hátralévő része csendben telt, de én "hallottam" azokat a kimondatlan szavakat is, amiket nem mert felhozni. Mikor megérkeztünk ő csak nézett rám. Kicsatoltam a biztonsági övet, de mielőtt kiszálltam volna. úgy gondoltam elmondom, azt ami a szívemet nyomja. Semmi veszteni valóm nincs vele.
-Azt hiszi nem látom?-kezdtem egy nagy levegővétel után.-Azt hiszi nem vettem észre, hogy mennyire lenéz? Azt gondolja, hogy nem tudom, hogy mennyire zavarom a kis köreit?-találkoztam meglepett pillantásával, majd meredten bámult maga elé, miközben én mindvégig a szemébe akartam mondani mindent.-Gondolja, hogy nem vettem észre, mennyire el akar távolítani a fiúk közeléből? Hogy mekkora szálka vagyok a maga szemében? Pontosan tudom, hogy maga is és még sok ezer directioner is csak egy utolsó kis senkinek tartanak. Elítélnek úgy, hogy semmit sem tudnak rólam. Ehhez pedig külön csak gratulálni tudok, hogy nem képes annyira, hogy eddig a szemembe nézzen.-nyitottam ki az ajtót és fél lábbal már kiléptem a járdára.-De egy jó tanács. Ne ítéljen el addig, amíg nem ismer.-szálltam ki, de egy pillanatra még visszafordultam.-Ja és még valami. A kijelentésére visszatérve, hogy a fiúk életének része vagyok. Van magának egy jó hírem ezzel kapcsolatban. Ez nem sokáig marad így.-csaptam be a kocsi ajtaját, mire megrezzent.  Ott álltam addig amíg a jármű el nem tűnt a sarkon. Elgondolkodtam. Amit mondtam, nem volt hazugság. Az éjjel döntöttem el.. Ennek így nincs semmi értelme.. Ha nekem ítélik a New York-i házat kiköltözöm.. Végleg.. Mögöttem magaslott az épület, melyben az elmúlt hónapban már harmadszor járok. Kicsit furcsa érzés. Lassan ez lesz a második otthonom. Mikor a hatalmas aulába léptem meglepve tapasztaltam, hogy alig pár lélek járkál a folyosókon. Az ismerős recepciós még most is unottan ült a pultja mögött. Mikor oda sétáltam hozzá felpillantott rám, majd erőtlenül megkérdezte, hogy kit keresek. Mikor megtudtam Niall hollétének helyét a lift felé vettem az irányt.

Niall szemszöge

Most is mindenütt csak őt látom. Nem elég, hogy vele álmodom és tudom, hogy most egy darabig nem fog látogatni, mégis bárki bejön azon az ajtón, legyen az orvos vagy nővér mindenkiben őt látom. De ő miért nem fogja fel, hogy szeretem? Miért nem érti, meg, hogy számomra ő az igazi? Mert ez biztos. Tudom. Érzem, hogy ő az akit nekem szántak odafent. De erre neki is rá kell jönnie. Ezek a kérdések kavarognak a fejemben, miközben nyomkodom a telóm és Twitterezek. Azt a kis időt amíg várok a papírokra ezzel is kitölthetem.  Ez a tegnapi verekedés teljesen a feje tetejére állított mindent. Görgetek lefelé és csak ilyen twitteket látok hogy: "Mi van Narryvel?" "Egy lány állhat a bromance közé?" "Kérjük vissza Narryt!" "Az utálkozó ne álljon a barátság útjába!". Persze.. a vita másik tárgya Aileen állítólagos Twittere, amiről ócsárolja a rajongókat. Teljességgel lehetetlennek tartom, hogy ő legyen a fiók valódi tulajdonosa. Milliószor lett volna rá alkalma, hogy szidja akár előttünk is a rajongókat. Miért várt volna amíg a netről tudjuk meg? Ezt az állításomat meg erősítette az üzenet amit kaptam Paultól néhány másodperce.

"Beszéltem Aileennal, nem ő az undirectioner felhasználó. Most állítottam rá néhány rendőrt az ügyre."

Mindvégig tudtam ezt. És egy percig sem kételkedtem ebben. Most jutott csak eszembe, hogy tegnap óta nem is keresett. Ahogy én sem őt, bár abban az állapotban nem is nagyon lett volna ajánlatos. Gondolom most is Harryvel van. Biztos megbékélt vele az a rohadék. De nem érdekel. Hallanom kell a hangját.

A híváslistából kikerestem a számát és a fülemhez emeltem a készüléket. Amint kicsöngött, elég hangos zenét
hallottam meg a folyosóról. Amint a zene elhallgatott a telefon egy sípszóval jelezte, hogy kinyomott. Talán ő.. Lehet hogy.. Felpattantam az ágyról ahol eddig ültem és az ajtóhoz léptem. Megfogtam a kilincset, mikor a túloldalról egy mély sóhajtást hallottam meg.Felismertem. Ő volt az. Hirtelen feltéptem az ajtót és szembe találtam magam vele. Hirtelen megugrott, a mozdulattól.
Gyönyörű szemei kikerekedtek,mikor az arcomat fürkészték. Aggodalmat láttam bennük. Ajkai kissé kinyíltak. De semmit nem tudott mondani.  Eszméletlen milyen csodálatosan néz ki. Még így is. Gyorsan körbepillantott a kórterem melletti váróban, majd beljebb lökött engem az ajtóból és ő is bejött. Gondolom, csak elővigyázatosságból, hogy ne legyen még egy olyan, mint Harryvel volt. Zavart pillantását ismét az arcomon éreztem. Úgy tűnt, hogy kereste a szavakat. Meglepődött, mikor szorosan magamhoz öleltem, viszont nem viszonozta az ölelésemet.
-Niall kérlek.-tolt el magától.
-Sajnálsz egy ölelést egy baráttól?-vetettem rá "kiskutya" szemeket, mire nem szólt semmit, csak néhány pillanatra ő is átkarolt.
-Miért csináltátok ezt?-kérdezte végül halkan.
-Miattad.-szemmel láthatóan nem tetszett neki a válaszom. Kezét ökölbe szorította és egyre szaporábban lélegzett. Egész teste megfeszült. Ideges volt.
-Szerintem pedig azért, hogy az érzékeny pasi egótok hátba veregessen.-mondta nyersen.-Nézd meg magad. Megérte ez?-nézett rám fájdalmasan.-Ennek nem volt semmi értelme.-húzta végig az ujját óvatosan a sérült bőrömön. Úgy éreztem, hogy érintése gyógyít. Bizsergette az arcomat. Tudtam, hogy most épp nem a legjobb állapotban van. Erről árulkodik is a lila és fekete folt a szemem alatt és a hegek és sérülések amik az egész testemet borítják. Nem én voltam,aki az egész verekedést kezdeményezte, de igen is. Aileenért megérte.
Azonban most nem akartam felhozni Harryt. Én felidegesíteném magam, őt pedig csak felzaklatná.
Csak néztük egymást. Ő csak azt a törékeny pasi egót látta, én pedig egy angyalt. Egyszerűen nem bírom. Nem tudom elviselni, hogy nem az enyém, hanem más birtokolja. Olyas valaki, aki tényleg meg sem érdemli. Én sokkal jobban vigyáznék rá és megbecsülném. Nem úgy mint az az állat.
Hirtelen eltorzult az arca és a homlokához kapott.
-Mi a baj?-ültettem le az ágyra.
-A fejem.-nyöszörgött halkan és összehúzta magát.-Szétrobban a fejem.
-Hívok egy orvost.-mondtam, majd az ajtóhoz léptem.
-Ne.-tiltakozott halkan. Vissza akartam szólni, de könyörgőn nézett rám, mire vissza ültem mellé és átkaroltam ő pedig csak nyöszörgött. Majd megszakad a szívem. Látom, ahogy szenved és semmit sem tehetek. Nem tudom meddig ülhettünk így, de egy hirtelen pillanatban megkönnyebbülten sóhajtott fel. Arca még mindig sápadt volt.
-Mi volt ez?-néztem rá, mikor kibontakozott a karjaimból.
-Nem tudom.-válaszolt erőtlenül.-Mintha az agyam ki akart volna törni a koponyámból. Mintha egy bomba robbant volna a fejemben.-bámult maga elé.  Ennyi volt. Eddig tudtam türtőztetni magam.
-Niall te mit..-kérdezte volna, de elhallgattattam. Ajkaink összeforrtak néhány pillanatra, majd egy ütést éreztem az arcomon mikor szétváltunk. Felpofozott. Sértődötten állt fel az ágyról, de mielőtt kimehetett volna elkaptam a karját.
-Engedj el azonnal.-próbált kiszabadulni.
-Eszem ágában sincs.-mosolyogtam. Nagyon jól áll neki, ha ideges.
-Engedj már el! Én nem ezért jöttem ide, hanem, azért hogy megbeszéljük a dolgokat. Amit mellesleg egyszer már megtettünk.-kitépte a karját az enyémből.-De ha te ennyire nem vagy képes tiszteletben tartani azt amit érzek, akkor kettőnknek nincs miről beszélnie. Viszont nem látásra Niall.-viharzott ki az ajtón.
-Várj már!-léptem ki a folyosóra, de addigra eltűnt a látókörömből. Hogy lehettem ekkora idióta? Támasztottam homlokom az ajtófélfának, majd kipréseltem magamból még két szót. -Te barom..

Harry szemszöge

-Mit nem értetek azon, hogy hagyjatok már békén?-fordultam meg az ágyon háttal a srácoknak, akik már egy órája nem tágítanak a szobából.

-Harry mi csak segíteni akarunk.-ült le az ágyra Louis.

-Azzal segítetek ha kimentek innen.-mondtam nyersen. Egyre idegesebb voltam.

-Hát akkor én megyek.-hallottam meg Zayn egyre távolodó hangját. 

-Végre. Legalább egy ember megérti, hogy egyedül akarok lenni.-hangsúlyoztam az egyedül szót.

-Csengettek. Megyek kinyitom.-rohant ki a helyiségből Liam.

-Hé haver én tényleg csak..

-Hagyj egyedül.-szakítottam félbe legjobb barátomat.Ő is kiment. Talán ez volt az első helyzet, ahol az ő humora sem elég, hogy felvidítson. Elárultak. Megaláztak. Olyanok, akikről soha nem gondoltam volna. Akiket szeretek. Niall.. hogy lehetett ekkora szemétláda? Pedig ő évek óta a barátom. Legalábbis azt hittem. És A.J? Az a lány, aki mellett tényleg először érzem, hogy igazán szerelmes vagyok. Olyan fura érzés. Teljesen üresnek érzem magam, ha nincs velem. Mintha hiányozna belőlem egy darab. Jóformán megcsalt, de én még mindig szeretem. De miért? Miért nem voltam elég neki én? Gondolatmenetemből az épp kinyíló ajtó nyikorgása zökkentett ki. Ezt nem hiszem el. Hogy lehetnek ekkora idióták hogy nem értik meg? 

-MEGMONDTAM HOGY EGYEDÜL AKAROK LENNI!-kiabáltam, miközben az éjjeli szekrényen lévő üres üvegpoharat, anélkül, hogy a belépő személyre néztem volna, az ajtó felé dobtam teljes erőmből.

A pohár tompa puffanással találta el az illetőt, akiből egy halk nyögést váltott ki, majd a földre esett és csörömpöléssel tört darabokra.  Az a nyögés viszont sokkal inkább származhatott egy nőtől mint a srácok bármelyikétől.

-Harry..-hallottam meg magam mögül Aileen fájdalmas hangját. A hátamra fordultam, hogy ránézhessek. Ott állt az ágyam mellett, kezét a hasához szorította. Gondolom ott találtam el.

-Mit akarsz itt?-szegeztem a pillantásom a plafonra.-Niall nem volt kéznél?

-Harry kérlek.Ezt meg kell beszélnünk.-ült az ágyam szélére óvatosan.

-Kétlem.-mondtam kedvtelenül.

-De..

-Nem.. Nincs de.-szakítottam félbe és mellé ültem az ágyon. Hirtelen magam előtt láttam a pillanatot, mikor egy csókban összeforrnak Niallel és felment az agyvizem. Megragadtam a csuklóját és közelebb rántottam magamhoz.-Nem szeretem az olyan lányokat, akik egyszerre több vasat tartanak a tűzbe.

-Harry engedj el. Ez fáj.-próbálta lehámozni kezemet a karjáról. Sikertelenül. Szorításom egyre csak erősödött.

-Nem szeretem a ribancokat ugye tudod? Miért nem voltam elég jó neked te kis lotyó?-kérdeztem egyre idegesebben. Ekkor az ajkait az enyémre tapasztotta. Kicsit megnyugtatott, de nem eléggé. Ellöktem magamtól. Elengedtem a csuklóját és vállánál fogva erőszakosan az ágyra döntöttem.  Az egyik kezemmel a nyaka mellett támasztottam magam a másikkal még mindig a vállát szorítottam, majd ajkaink ismét összeforrtak. 

-Harry..-nyögött bele a csókunkba. Ebben a pillanatban észhez tértem. Az egész testsúlyommal ránehezedtem erre a törékeny lányra. Felálltam és ő is nagy nehezen felült. Fájó kezét a vállára helyezte, miközben másikkal vöröslő csuklóját szorította.
-Mi volt ez?-nézett rám bátortalanul. Tényleg mi a franc volt ez? Ezt magamban is tisztáznom kellene. Már másodszor fordul elő, hogy közveszélyessé válok és elvesztem az uralmam a tetteim fölött. Ezen változtatnom kell. Minél hamarabb.-Harry. Hallasz?-nézett rám még mindig óvatosan.
-Ja mi? Igen. Nem.. nem tudom mi volt ez.-dadogtam, miközben igyekeztem felfogni mi is történt velem.-De.. jobb ha te most elmész.-mondtam. Mindkettőnk érdekében. De főleg az övében. Nem kockáztathatom meg, hogy valami baja essen miattam. Azt nem bocsátanám meg magamnak.
-Előbb be..
-Ne most.-szakítottam félbe.- Nekem időre van szükségem.-léptem az ajtóhoz.- Majd.. majd kereslek, ha késznek érzem magam rá.-láttam, hogy elszomorodik., de bármennyire fáj ezt kimondani, ennek így kell lennie. Egye meg amit főzött.
-Hát jó.-állt fel az ágyról. Keze még mindig a sérült csuklóján pihent.
-Sajnálom.-mondtam halkan a földet bámulva, majd rá pillantotta, ő megrázta a fejét.  Kinyitottam az ajtót, és amikor a küszöbhöz ért motyogott valamit alig hallhatóan, én mégis értettem.
-Remélem látlak még mielőtt elmegyek..
-Mi?-léptem mögé.-Ezt hogy érted? Hova mész?-szegeztem neki a kérdéseket. Meg sem fordult csak a válla felett szólt vissza.
-Majd mindent a maga idejében..
Mit jelentsen ez?

Debby szemszöge

Olyan furcsán érzem magam. Mintha éveket fiatalodtam volna. 15 év után végre itt egy férfi aki nem csak ki akar használni. Egy ember, aki többre tart egy csinos pofinál. Ő emberként kezel. Marcus az első akiben úgy érzem megbízhatok. Mikor Kate megszületett és Wilson magamra hagyott, elvesztettem minden ellenkező neműbe vetett bizalmamat. Senkihez nem közeledtem. Minden férfit eltaszítottam magamtól. Talán ez az egyik oka annak, hogy Adammel sem volt jó a kapcsolatom. Még benne is féltem bízni. A saját testvéremben. De most Marcus mindent megváltoztathat. Őt is csak és kizárólag Aileennak köszönhetem. Azt hiszem erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó. Az a szegény kislány is most megszenved mindent. Elvesztette a szüleit azután belekerült a sztárforgatag örvényébe és szerelmes lett. A szerelemnek padig súlya van. Főleg ha egy hírességbe szeret bele az ember lánya. Legalábbis gondolom. Segítenék neki, ha tudnék.. vagy ha hagyná, bár kétlem, hogy ebben a helyzetben lehetne. Itt bízni kell abban, hogy az idő teszi a dolgát.

A.J.szemszöge

Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lennie? Miért nem élhetek normális életet? Miért mindig én vagyok az aki a rövidebbet húzza? Miért hagytatok itt? Bámultam a sötétlő eget a padról, ahol ültem. Folyamatosan tettem fel magamban a kérdéseket, válaszra várva, mintha odafent hallanák. Csak vártam. Annyi kérdésem volt, de tudtam , hogy mindenre magamnak kell megtalálnom a választ. Az élet miért ilyen kegyetlen? Miért ezt a sorsot szánta nekem? Ennyire rossz lennék, hogy egész életemen keresztül csak szenvedni fogok? Nem elég a bűntudat? Nem elég az a fájdalom? Még több súlyt kell, hogy rakjanak rám? Még több érzelmet és csalódást? Nem elég, hogy látom hogy körülöttem mindenki boldog? A családok.. a gyerekek.. a szülők.. a szerelmesek.. Nekem pedig jóformán semmim sincs.. Debby és Kate? Ők sosem lesznek az igazi családom. A szerelem pedig valljuk be jelen helyzetemben igen nehéz.. Önmagában is elég bonyolult a szerelmi élet, nem hogy még sztárokkal. Niall és Harry..Mindketten nagyon fontosak nekem. De mindketten máshogyan.. Szeretem Harryt.. szerelemből. Niallre pedig csak barátként tudok tekinteni, semmi több.. Nem tudom, hogy van-e ennek értelme.. Szegény srácot álltatni.. Ennek a barátságnak nincs túl sok esélye.. Itt az egyik fél mindig többet fog érezni és ez jelen esetben ő.. És aki jobban szeret, az mindig nagyobbat esik.. De miről beszélek én? Kiadtam az útját.. még csak nem is a barátom. De én nem értem ezt az egészet.. Mi lelte Harryt már második alkalommal? Ennyire azt akarja elérni, hogy féljek tőle? Mert akkor igen jó úton halad. Abban a percben az a sötétség a szemében a lelkem mélyéig hatolt. Felszínre hozva a rettegést. De ezeket mi váltja ki belőle? Az első alkalmat még hangsúlyozom talán meg lehet érteni, mert talán adtam rá okot, hogy olyan legyen, de most nem.. Leszámítva ezt a csókos dolgot Niallel.. De még csak fel sem hoztam.. Niall.. Istenem, hogy lehet ő is ekkora? Mit nem lehet ezen érteni, hogy nem szeretem? Barátság?  Hogyne.. Soha többé nem akarom látni..
-Hé. Nem te vagy Aileen Johnson?-zökkentett ki egy lágy hang a gondolatmenetemből..
-Mi? Hogy? De.. de én vagyok.-dadogtam össze vissza, mikor megpillantottam magam előtt egy mosolygós lányt 1D-s pólóban. Csodálkozom, hogy még nem ölt meg egy pillantásával.-Szi szia.-mosolyogtam.
-Szabad egy közös fotót?-kérdezte meg félénken.
-Én nem vagyok híres.-nevettem.-De persze, miért ne.-leült mellém és elkészítettük a fotót.
-Ugye nem te vagy az aki szid minket a Twitteren?-kérdezte meg mosolyogva.-Én ezt nem hiszem el, te olyan kedvesnek látszol.
-Oh ez kedves. És nem, valóban, nem az enyém az a felhasználó. Megsúgok neked egy titkot.-intettem, hogy húzódjon közelebb.-Nincs semmilyen közösségi oldalon felhasználóm.
-Akkor elég sok a fake Aileen.-lepődött meg. Tényleg? Ennyien kiadnák magukat nekem?-De a lényeg, hogy akkor ne foglalkozz azokkal akik utálnak téged, te egy jó ember vagy.-ez a mondat egy könnycseppet csalt a szemembe. Megöleltem a lányt, majd elnézést kértem és elindultam haza. Végre van egy jó pillanatom. Végre egy ember akitől nem csak azt hallom, hogy a hibáimat rója fel nekem. Egy ember aki szeret. Remélem, hamar rendeződik majd az életem, még ha ez most nem is úgy látszik. Remélem minden jobbra fordul. Mikor haza értem rá kellett jönnöm, hogy most sem férfi mentes a ház. Marcus ismét itt van. Bár engem nem zavar. Egész jó fej és tök kedves. Úgy látom összemelegedtek Debbyvel. Remélem legalább ők boldogok.
-Jobban vagy már? Mármint lelkileg?-kérdezte a nappali kanapéján ülve.
-Fogjuk rá.-nem akartam ecsetelni a dolgokat. Csak fogjuk rá, hogy igen. Meg előzöm a kérdéseket.
-Marc ma nálunk vacsorázik és a te kis vendéges is.-lépett be Debby.
-Mi? Milyen vendégem?-néztem rá értetlenül.
-Felküldtem a szobádba, ott vár.-mutatott felfelé. Én felrohantam a szobámba és kivágtam az ajtót. Ő ott állt és bámult kifelé az ablakon, majd megfordult. Tekintetét az enyémbe fúrta, de én nem voltam képes állni azt. A szótlan percek csak peregtek még így álltunk, de végül én törtem meg a csendet.
-Miért jöttél ide?...

Na szerintetek ki van itt?:DD
Szofiis voltam, remélem tetszett a rész komizni ér :)) Aki még nem tette meg csatlakozzon a csopinkhoz a facebokoon :))

puszi :))♥