9.rész Too good.

Nem értek már tényleg abszolút semmit. Belekavarodtam ebbe az egészbe. Annyira hirtelen történt minden. Harry jött és Kate és Pat és kórház és.. csók. Pár napja már végleg lemondtam arról a lehetőségről, hogy ez valóban megtörténhet. Esetleg az álmaimban. Tényleg teljesen elengedtem a remény utolsó sugarát, hogy bármikor is többet jelenthetek Harrynek, mint egy barát. Néhány órája pedig azt hittem, hogy végleg elveszítettem és most pedig.. mintha egy másik világba csöppentem volna.  Minden valahogy.. túl szép. Nincs rá jobb szó. Elképzelhetetlen, hogy ez valóságos legyen. Lehet, hogy csak képzelődtem, vagy csak álmodom vagy csak egyszerűen.. Nem. Ez megtörtént. De.. egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt tiszta érzésből tette. Talán.. igen megvan. Csak szánalomból. Ez lehet a megoldás. Nem lehet más a válasz. De miért? Miért kell húznia az agyam? Ez a két hét amíg nem találkoztunk elég volt arra, hogy valamennyire kitöröljem az emlékezetemből. Erre most itt terem és megcsókol és megbabonáz. Bárcsak tudhatná mit érzek. Bár tudhatná, hogy ezzel az egy csókkal mennyi fájdalmat okozott.
Nem tudom mióta ülök itt, de úgy döntöttem ideje mennem. Kiléptem a fülkéből, megmostam az arcom és kimentem a wc-ből. Ő ott ült Patrick kórterme előtt és nyomkodta a telefonját. Most már nyilvánvaló ez az egész. Ennyire fontos neki itt egyszersmind Pat és én. Szóval csak látszatból békültek ki. Még egy pillantást vetettem rá, majd csendben elindultam a másik irányban lévő nővérpult felé, reménykedve, hogy nem vesz észre. A pult mögött egy fiatalabb hölgy ült.
-Segíthetek?-kérdezte mosolyogva. Ekkor ismét Harry felé néztem. Észrevett, de nem is törődött velem, csak nyomkodta tovább a mobilját. Egy szinten örültem, neki de fájt is.
-Igen kérem, hogyha a hármas kórteremben fekvő beteg, Patrick Say állapota bármilyen módon változik kérem értesítsenek. Megadom a számom ezen elérhetnek.-vettem elő egy tollat és egy papírt majd ráfirkantottam a számjegyeket.
-Ön a beteg hozzátartozója?-nézte meg az átnyújtott papírt.
-Nem a legjobb barátja vagyok.
-Ez esetben sajnálom, de nem áll módunkban kiadni ilyen információkat. Csak szigorúan hozzá..
-Az anyját egyáltalán nem érdekli, az apja pedig börtönben van. Én vagyok az egyetlen ember akit érdekel az, hogy mi van vele szóval kérem.-néztem kérlelőn. Végül rábólintott. A legviccesebb az egészben, hogy amit mondtam, nem volt hazugság. Az anyját tényleg nem érdekli, hogy mi van vele. Pat egy albérletben lakik Lou mellett egyedül. És dolgozik. Az apja pedig nemrég került sittre, azt nem tudom miért. Arról soha nem beszélt. Ahogy ő sem tudja a teljes igazságot a szüleim haláláról, csak azt a sztorit amit mindenki más.
Pár lépést tettem meg az folyosón, mikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben, mivel némára állítottam. SMS. Harrytől.

Fordulj meg. Kérlek.

Valahogy eszem ágában sem volt, de egy pillanatra mégis megtorpantam, majd tovább mentem.
-A.J.-hallottam egyre távolabbról. Majd lépteket hallottam. Nem.. Nem akarom, hogy utánam jöjjön. Nem akarom, hogy beszéljünk. Gyorsítottam a tempómon, de a léptek is gyorsabbak lettek, majd végül futásnak eredtem a folyosó végén lévő üres lifthez, mielőtt bezáródna az ajtó. Még elértem. Ő már nem. Megnyomtam a F gombot és vártam, hogy leérjek, majd olyan gyorsan  elhagyjam az épületet, ahogy csak lehet. Leértem, majd a kijárat felé vettem az irányt. Minden olyan kihalt volt. Csak a recepciós ült unottan a fülkéjében.  Kiértem. Megpillantottam a város esti fényeit. Már ennyi lenne az idő? A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az órát, mikor valaki hátulról elkapta a karomat és megfordított.
-Miért jöttél el?-nézett rám Harry. Szeme szikrákat szórt. Dühös volt de miért?-Beszélnünk kell.-a karomat nem engedte el, csak egyre erősebben szorította.
-Nem. Nincs miről beszélnünk.- nem mertem a szemébe nézni. Nem akartam.
-Már miért ne lenne?-emelte fel a hangját.
-Mert tudom miért csináltad. Merő szánalomból.-próbáltam kiszabadítani magam a szorításából, de nem ment.
-Te mi a francról beszélsz?-üvöltött. Arca teljesen eltorzult. Ez volt az első pillanat mikor féltem. Tőle. Most már csak azt vártam, mikor üt le és hagy itt a egyedül.
-Harry engedj el.-nem reagált semmit.-Kérlek.- szóltam elhaló hangon, ekkor rántott egyet a kezemen én pedig a földre zuhantam.
-Harry mi ütött beléd?-hallottam egy ismerős hangot az út másik végéről. Louis szállt ki egy elsötétített üvegű kocsiból és odarohant hozzánk.
-Én.. én nem tudom.-hallottam Hazzát.A hangja normálisnak tűnt, de ismét nem mertem ránézni.  Feltápászkodtam és megláttam, hogy egy taxi fordul be az utcába. Leintettem, mire a jármű lefékezett én pedig gyorsan odaszaladtam, majd beültem a vezető mellé, elmondtam a címem.
-A.J kérlek várj.-hallottam Harryt, majd a kocsi elhajtott.

Harry szemszöge.

-Tényleg mi a franc ütött beléd?-kérdezte ismét Lou.
-Nem tudom. Mintha megbolondultam volna.-néztem a taxi után, ami kifordult a sarkon.
-Hát igen, hidd el, hogy nem csodálkoznék, ha most látnád utoljára.-a legszörnyűbb abban amit mondott az, hogy igaza van. De mégse vagyok képes elfogadni a valóságot.
-Nem. Nem az nem lehet.
-Nyugi haver.-tette a kezét a vállamra.-Szállj be.-intett.
-Nem. Beszélnem kell vele.
-Most nincs értelme utána menned. Most úgy is idő kell neki.
-Gondolod?-néztem rá kérdőn. Bólintott, majd beszálltunk a kocsiba. Mikor hazaértünk, mindenki bombázott a kérdéseivel. Hol voltál? Kivel? Miért? Semmi nem érdekelt, egyenesen a szobámba mentem, elővettem a telóm és tárcsáztam A.J-t.
-Ez Aileen Johnson üzenet rögzítője, a sípszó után hagyj üzenetet.-hallatszott a vonalban.
-A.J. én vagyok. Kérlek vedd fel. Tudom, hogy ott vagy kérlek. Vedd már fel. A.J. Beszélnünk kell. Mindenről. Jó. Akkor ne vedd fel, de kérlek hívj vissza. Nem egy rögzítőnek akarok beszélni, hanem tényleg neked. Hogy tudom, hogy érdekel. Kérlek hívj fel.-azzal, kinyomtam a telefont. Tisztában voltam vele, hogy nem fog felhívni, de meghagytam magamnak a reményt, hogy hátha mégis.
Tényleg, azóta még el sem gondolkodtam rajta, hogy mi a franc volt az ott a kórházban. Fogalmam sincs mi lett velem. Csak a dühöt éreztem. A dühöt azért, mert tudtam, hogy nem hiszi el, hogy valósak az érzéseim. Tudtam, még mielőtt mondta volna. Nem értem, hogy jut eszébe ekkora badarság, hogy szánalomból csókoltam meg. Miért gondol ilyeneket? Nem tudom megérteni. Eszembe sem jutna.
Miért voltam ekkora idióta? Először csak el akarom mondani utána meg megcsókolom és mikor elmegy megőrülök. Csak el kellett volna mondanom, de talán azt sem hittem volna el. És itt ez az egész másik sztori. Összevesztünk és rögtön Patrickot hívta. Neki is miért pont Lou mellett kell laknia? És miért kellett megismerkednie A.J.-vel? Nem igaz. Most minden összejön. Le kell nyugtatnom magam. Elmegyek Luxhoz.
Lementem a földszintre, a srácok bealudtak egy film közben a nappaliban. Kihasználtam az alkalmat. Elvettem az asztalról a slusszkulcsot és kimentem a kocsihoz. Mivel ilyenkor már nincs forgalom, nagyon hamar odaértem. Kopogtattam, de senki nem nyitott ajtót. Újra kopogtattam, ismét semmi válasz. Csöngettem, majd nem sokára kinyitotta egy félkómás Lou.
-Harry te mit keresel itt?-kérdezte.
-Csak látni akarom Luxot.Talán megnyugszom.-léptem be a lakásba.
-Hajnali fél egy van. Már rég alszik. Ne haragudj, de nem fogod felkölteni.-válaszolt komolyan.-Elég, hogy engem felköltöttél.
-Bocs, akkor inkább megyek is.-fordultam meg.
-Ne. Várj. Mi a baj?-kérdezte.
-Csak egy lány.-válaszoltam unottan.
-Gyere be üljünk le és meséld el mi van.-mosolygott kedvesen, majd beinvitált a nappaliba.
-Szóval az van, hogy tudod a repülőn, amikor Luxot hoztam haza megismertem egy lányt és összebarátkoztunk.
-Szívem, nyugodtan mondd csak, hogy Aileen. Teljesen hülye én sem vagyok.-nevetett.
-Oké.Na ugye ott tartottam, hogy megismertem és összehaverkodtunk.  Készült rólunk néhány fotó, mikor egyszer együtt voltunk és a sajtósok ezt teljesen kiforgatták, de gondolom erről tudsz, meg hogy a többiek letagadták és bocsánatot kértem.-bólintott.- És ma, mikor két hét után találkoztunk, kiderült róla néhány dolog. Hogy nem is a szüleinél él, mert ők meghaltak. Mindegy lényeg, hogy nagyon letoltam mielőtt ezt elmondta és ekkor jött Patrick. Tudod innen a szomszédodból, aki mellesleg a gimis legjobb haverom volt, de ebbe nem megyek bele. Na szóval ott voltunk hárman, vagyis négyen , mert A.J unokatesója is ott volt és mikor én négyszemközt beszéltem A.J.vel ő leütötte Patrickot. A kórházban ültünk órákat és rám jött az őszinteségi roham, hogy el kell mondanom neki, hogy szeretem. Mert igen szeretem és eddig nem mertem neki elmondani, mert féltem, hogy soha nem fog hasonlóképp érezni irántam. Szóval úgy voltam, hogy elmondom, de végül nem mondtam el, hanem megcsókoltam. Erre ő elrohant én pedig utána és teljesen megbolondultam, mert azt hitte, hogy csak szánalomból csókoltam meg és bedühödtem és kiabáltam vele és ellöktem és akkor jött Louis és haza mentünk és felhívtam A.J-t,de nem vette fel. Lou azt mondta, hogy ne csodálkozzak ha akkor láttam utoljára, de én ezt nem akarom érted? Teljesen magam alatt vagyok, azért is gondoltam, hogy idejövök  és majd segít ha látom Luxot.-hadartam el gyorsan az egész történetet.
-Hát akkor ezt elég szépen elbaltáztad Harry. De erre nem tudok mit mondani, csak azt, hogyha tényleg szereted nem adod fel ennyire könnyen.-igen ezt egyszer már hallottam és ezért vagyok, most ebben a helyzetben, bár erről csakis én tehetek.
-Holnap meglátogathatom Luxot?-álltam fel.
-Persze, most úgy is csak én leszek vele itthon, majd várlak.-őszintén azt reméltem, hogy  A.J, fog rá vigyázni.
-Azért, köszi, de most már tényleg megyek.-vetten az irányt a kijárat felé.
-Rendben Harry, de ne csinálj hülyeséget oké?
-Oké.Jó éjt.-köszöntem el, majd ismét a kocsiba szálltam. Eszem ágában sem volt haza menni. Volt egy sokkal jobb ötletem. Kb 5 percet vezettem, majd egy sarokháznál leparkoltam. Egy neves kocsma előtt. Ha már Lux ne, a pia talán segít, de valahogy le kell vezetnek ezt az egész feszültséget. A hely majdnem hogy tele volt, de a bent lévők fele már teljesen ki volt ütve. Beültem a bárpulthoz, majd odaszóltam a csaposnak.
-Valami erőset legyen szíves.-majd elém tolt egy teli poharat. És még egyet és még egyet és még és még és még... Valahogy, mintha minden pohár után könnyebb lett volna. Ahogy a bánatom elszállt az önbizalmam és a bátorságom az egekbe szökkent, úgy döntöttem elmegyek A.J.-hez. Néhány ember figyelmeztetett, hogy nem túl jó ötlet ilyen állapotban vezetni, de mondanom sem kell, hogy a legkevésbé sem érdekelt. Csak a célom hajtott. Ő. Amikor az ismerős utcába kanyarodtam, mintha valami megmozdult bennem. Mi van, ha nem kellett volna ide jönnöm? Mi van, ha ismét látni sem akar?
Kiszálltam a kocsiból, majd a hátsókert felé vettem az irányt, a háznak azon oldalára amerre az Ő ablaka néz.
-A.J. A.J. A.J. BESZÉLNÜNK KEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEL!-ordítottam és nem titok, hogy tőlem zengett az egész utca.-GYERE MÁR KI. GYERE KIIII: TUDOM? HOGY OTT VAAAAAAAAAGY.-emeltem meg még inkább a hangomat arra, hogy semmi reakciót nem kaptam.-AILEEN JOHNSOOOON ADDIG NEM MEGYEK EL INNEN AMÍG NEM BESZÉLSZ VELEEEM.-ekkor a földszinti szobában feloltódott a villany és egy sötét alak közeledett az ablakhoz. Elhúzta a függönyt és megláttam Katet. Kinyitotta az ablakot.
-Harry mi a fészkes fenét csinálsz?-kérdezte álmosan.
-Beszélnem kell A.J.-veeel.- emeltem ki a nevet.
-Jézusom, te ittál?-meredt rám kérdőn.
-Csak egy picikéét. De hol van?
-Nem tudom.-arca elkomorult.- Egészen azóta nem láttam, mióta ott hagytalak titeket a kórházban. Nem jött haza. Egészen eddig azt hittük, hogy veled van.
-Nem nincs veleem.-néztem rá megütközve.-Azt akarod mondani, hogy nem is tudjátok, hogy hol van?-ez a gondolat hideg zuhanyként ért.Egy csapásra kijózanodtam.
-Igen.-bólintott.-Próbáltam elérni telefonon, de egyszer sem vette fel, gondoltam azért mert bent van Patricknél.-most már sápadt is volt. Egy ilyen kis vipera érezhet aggodalmat? Mintha azt látnám a szemében, hogy fél és aggódik.
-Talán van egy ötletem hol lehet.-szóltam, majd sarkon fordultam és ismét a kocsihoz mentem. Egyenesen oda vitt az utam, ahol utoljára láttam. Patnél.  Csak itt lehet. Remélem. Néhány percen belül azonban kiderült, hogy tévedtem. A folyosón sem ült, és Patricknél sem. Ekor a legszörnyűbb szituációk kezdtek kavarogni a fejemben. Mi van, ha elrabolta valami közveszélyes őrült? Vagy  ha eszméletlenül fekszik valamelyik sikátorban? Vagy megerőszakolták? Vagy... Nem. Nem nem az nem lehet,. Harold Styles ezt a gondolatot azonnal verd ki a fejedből. Még él. Tudom. Érzem.

A.J szemszöge.

Csak egy kis időre. Csak egy kis időre szeretnék eltűnni a kibaszott világból.Egy kicsit egyedül lenni. Gondolkodni. De nem lehet. Mindenkinek ilyenkor vagyok nagyon fontos. Mindenki csak ilyenkor keres. Öt perce mást sem csinál a telefonon csak csörög. Hol Debby hív, hol Kate, vagy Harry.. Harry.. Tőle szeretnék most a leginkább elszakadni. Ha becsukom a szemem ismét csak azt a dühös szempárt látom magam előtt. A hideg is kiráz. Miért volt ilyen? De egyáltalán miért csókolt meg? És miért nem hagyta hogy elmenjek? Ha Louis nem érkezik időben mi történhetett volna? Most tényleg minden olyan zavaros. Mint a tenger. Van, hogy a vize nyugodt és tiszta, de van, hogy a felbőszült hullámai mindent eltipornak ami az útjukba kerül és gyilkos örvényeket kavarva rántják a mélybe mit sem sejtő hajóst. Nehéz  egy örvényből menekülni. Talán majdhogy nem  lehetetlen. Rengeteg erő kell hozzá, hogy szembe ússzunk az árral és legyőzzük a sodrást. Egy ilyen örvénybe keveredtem most én is. Nem érzem elég erősnek magam arra, hogy szembe ússzak az árral. Kevés vagyok hozzá. Most túl kevés.

 Most vagyok a gödör legalján. Nem tudom, hogy valaha ki fogok-e tudni mászni innen.  Most abban a helyzetben vagyok, hogy talán jobb lenne ha nem is lennék itt. Ha könnyítenék a világon egy emberélettel. Egyel kevesebb mit számít? Talán mindenkinek úgy lenne a legjobb. Ismét telefoncsörgés ébresztett fel a melankóliámból. Ezúttal azonban egy ismeretlen szám jelent meg a képernyőn.
-Halló?!-szóltam bele.
-Jó estét. Anne Bardy vagyok a St. Martin kórház intenzív osztályáról. Ön adta meg nekünk az elérhetőségét, hogy értesítsük, ha Patrick Say állapota változik. Nos ez megtörtént.-hallatszott a hang a vonal túlsó végéről.
-Mi történt?
-A  barátja felébredt.-hangzott a válasz. Hihetetlen megkönnyebbülést váltott ki belőlem ez a válasz. Azonnal kinyomtam a telefont és rohanni kezdtem. A kórház felé. Nem hívtam taxit. Ilyenkor már teljesen felesleges lenne. Nem közlekednek. Úgy is csak pár percnyi távolságra vagyok.  A bejáratnál furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha valami azt súgta volna, hogy ne menjek be. Legyűrtem ezt a belső hangot. Látnom kellett Patet. Talán ő volt az utolsó biztos pont az életemben. Szükségem volt rá. Majdhogy nem minden ugyanolyan volt mint néhány órája mikor itt voltam. Most is minden teljesen kihalt. Amint felértem az emeletre a kórterem felé indultam. Amint megfogtam az ajtó kilincsét a szívem a torkomban dobogott. Végre jobban van a  legjobb barátom és beszélhetek vele. Legalábbis ezt hittem mind addig amíg be nem nyitottam a helyiségbe.  Akkor megértettem miért nem kellett volna idejönnöm. Patrick ugyanis nem volt egyedül. Ott volt vele Harry. Valahogy tudnom kellett volna, hogy itt találom. Csak ott ült Pat ágya mellett. Teljesen nyugodt volt, mégis ahogy rám nézett én ugyanazt az őrültet láttam mint nem sokkal ez előtt.
-A.J.-állt fel Harry, és pár lépéssel közelebb jött hozzám. Ahogy ő közeledett én hátráltam, de hamar falakba ütköztem.
-Ne gyere közelebb.-szóltam remegő hangon.
-Ne haragudj rám, nem tudom mi ütött belém.-állt meg előttem.
-Ti miről beszéltek?-ült fel Patrick az ágyon.
-Azt én sem tudom Harold, de nem szeretnék még egy ilyen helyzetbe kerülni veled. Sőt. Semmilyenbe.-meredtem rá. Hangom még most is remegett.
-Ezt most értsem úgy, hogy nem akarsz többé látni?
-Igen. Pontosan úgy értsd.-borzasztó nehéz volt kimondani ezeket a szavakat. De ez volt a helyes döntés.
-De miért?-nézett rám kérdőn.
-Mert... mert.. ha már szánalomból megcsókolsz és utána úgy viselkedsz mint egy közveszélyes elmebeteg akkor azt hiszem nincs miről beszélnünk.
-Mi van? Te lekaptad?- kérdezte ismét Pat.-Ezzel valahogy nem dicsekedtél.
-Honnan veszel ilyeneket, hogy szánalomból A.J.? Miért tettem volna szánalomból?
-Miért? Miből másból tehetted volna? Végtére is ki vagyok én? Egy kis senki és ezt te is nagyon jól tudod. Ahogy azt is, hogy éppen eléggé ki vagyok bukva ahhoz, hogy megsajnálj.-tört ki belőlem az indulat.- Mi hasznod lehet abból, hogy pont velem csókolózz? Te vagy Harold Edward Styles az istenért. Az egyik legkedveltebb sztár. Több millió rajongód rohangál az utcán világ szerte. Te pedig pont velem akarnál együtt lenni? Tényleg. Kegyetlenül valószínű. Szóval itt nem igazán van más lehetőség. Csak a szánalom. Így már remélem érthető voltam.-meredtem megütközve az ajtóra. Ismét egy olyan pillanat volt, mikor nem mertem szembe nézni vele.
-És arra nem gondoltál, hogy nekem nem a több millió rajongó kell hanem te?-lépett ismét közelebb hozzám, majd megfogta a kezem és arcomat a sajátja felé fordította.-Egy sztár nem szerethet átlag embert?-húzódott hozzám egyre közelebb. Arcunk már csak pár centire volt egymástól.
-Nem.-csúszott ki a számon hirtelen, majd eltoltam magamtól.-Harry én nem..
-Te nem szeretsz igaz?- nézett rám csalódottan.
-Nem.-kezdtem előröl az egész hazudozást. Mi mást mondhatnék?
-Azt hiszem jobb ha én most megyek.-szólt, majd kiviharzott a szobából. Rettenetesen fájt így látni, de mindenkinek így lesz a legjobb főleg neki.
-Miért kell megnehezítened mind kettőtök dolgát?-nézett rám mereven Pat.
-Mi? Ezt meg hogy érted?
-Alie.. Látszik rajtad, hogy nem mondtál igazat. Csoda hogy ő bevette ezt az egész maszlagot.
-De..
-Nem de, te szereted őt, ő szeret téged. Ezt most miért kellett?-állt fel az ágyról.
-Mégis mit gondoltál? Majd csak így belemegyek? Patrick ő celeb. Így is elég bajt okoztam már azzal is, hogy nem rég azok a képek megjelentek rólunk. Paul akkor is rettentő dühös volt Harryre. Nem tehetem ezt meg vele még egyszer. De azért ez szép. Azt hittem, hogy legalább te mellettem állsz. De úgy látszik ebben is tévedtem.-indultam kifelé, de elkapta a csuklóm és visszarántott. Összerezzentem. Újra ugyanaz a kép jelent meg előttem.-Harry ne!-csuklott el a hangom.
 -Harry? Alie miről beszélsz? Harry már elment. Mi a baj?
-Se.. se semmi.-dadogtam.-Hagyjuk.
-Nem nem hagyjuk.Mi történt?-szeme tele volt aggodalommal. Nem válaszoltam.- Alie. Mi van Harryvel?-ismét nem reagáltam semmit, csak meredtem rá mint valami szobor. Nem tartottam jó ötletnek elmondani. Kötve hiszem, hogy jó szemmel nézné.-Utoljára kérdezem mi van vele? Csak nem csinált veled valamit?
-Nem.-vágtam rá hirtelen. Valahogy éreztem, hogy megint levette rólam, hogy hazudok.
-Mit csinált veled?-tekintete komorrá vált.
-Semmit csak.. mikor csókolóztunk és el akartam menni teljesen megőrült. Nem engedett el, és  ha Louis nem terem itt akkor nem tudom mit csinált volna velem.
-Szóval ezért viselkedett ilyen furcsán mielőtt megjöttél. Bár alapvetően le is itta magát, de ez mellékes.-rázta a fejét.- Csak lássam meg még egyszer esküszöm..
-NE!-tudtam mit akar. Megvédeni. De ha Harryt bántja engem bánt. Mert ami neki fáj az fáj nekem is.
-Biztos?-bólintottam.
Egész éjjel itt maradtam vele, hisz tudtam, hogy reggel már haza engedik. Egyébként sem volt kedvem "haza" menni. Nem akartam látni azt a kis kurvát aki miatt most ott vagyok ahol. Elegem van Kateből. Végleg. Azóta is folyamatosan kerestek telefonon, de végül rászántam magam és küldtem egy üzenetet Debbynek, hogy ne várjanak haza ezt az estét a kórházban, a következőt pedig Patricknál töltöm. Ezt megbeszéltük. Aznap úgy is Luxra kell vigyáznom, és könnyebb ha csak a szomszédba kell szaladnom, valamiért. És legalább ő sincs egyedül. Én nem bírnám ezt a magányt. Minden nap egyedül ülni a négy fal között. Kibírhatatlan. Számtalanszor ecsetelte, hogy mennyire örül annak, hogy megismert és ezzel én is hasonlóképp vagyok. Az éjszaka alatt ő is elég furcsán viselkedett. Ha nem ismerném azt hinném nem csupán barátként próbált közeledni hozzám, de ezt betudtam a fáradtságnak és a stressznek. Belegondolva nagyon hamar lettünk jó barátok. Kissé furcsán túl hamar, de ebben a mai világban már minden annyira rohan. nem igaz?
Reggel mielőtt elmehettünk volna meg kellett várnunk a zárójelentést. Elég erős ütést kapott Pat, de hála istennek nem olyan fából faragták, hogy ennyi leterítse. Volt egy idő, hogy úgy tűnt, de elmúlt.
Hamar a lakására értünk. És kellemeset csalódtam. Még sosem jártam a házában, de őszintén rosszabbra számítottam. Azt gondoltam tele lesz az egész mindenség szennyessel szeméttel. Ehelyett egy tiszta rendezett hely fogadott. Alapvetően a ház is nagyon szép. 5 szobás és emeletes. Én biztos, hogy nem adnék ki senkinek egy ilyet. Mármint ha az enyém lenne. A tulaj Ausztráliában van és mivel jól jön neki a plusz bevétel kiadta Patnek. Legalábbis ő ezt mesélte. Teljesen el hülyültük a napot. Összedobtunk valami reggelit. Délelőtt takarítottunk. Legalábbis amit mi takarításnak neveztünk annyiból állt, hogy egymást dobáltuk vizes rongyokkal. Délben a Nando's-ból rendeltünk csirkét. Délután pedig filmet néztünk. Este ismét kaját rendeltünk, majd mikor rászántuk magunkat hogy menjünk aludni rájöttem, hogy semmi váltócucc nincs nálam.
-Azt hiszem valamit elfelejtettem.-nevettem a kanapén fekve, miközben néztem, hogy a haverom fel s alá ugrál a szobában. Csak rájött az öt perc.
-És mi lenne az?-állt meg egy pillanatra, majd ismét baromkodott tovább.
-Nincs nálam semmi amiben aludhatnék. Nem tudnál esetleg kölcsönadni egy felsőt éjszakára és..
-Máris hozom.-szakított félbe, majd felrohant az emeletre és egy pólóval tért vissza. Kalandra fel.
 Régen imádtam azt a mesét.

-Ne számíts rá, hogy ezt valaha is visszakapod.-vettem ki a kezéből.

-Pedig vissza fogom, mivel ez a kabala felsőm.

-Volt a kabala felsőd. Most már az enyém.-öltöttem ki a nyelvem rá, majd bementem a fürdőszobába, hogy elintézzem az esti teendőimet. Letusoltam. Valahogy gondoltam, hogy Patricknak nincs női tusfürdője, de jelen esetben mindegy volt, hogy mivel mosakszom a lényeg, hogy ne legyek büdös.  Mikor végeztem mindennel, abban az egy szál felsőben kiléptem a mosdóból és a szoba felé vettem az irányt, amit kijelölt nekem, hogy alhatok ott. Épp ágyazott.

-Máris végeztél?-mosolygott. Bólintottam.-Fáradt vagy?

-Eléggé, szóval ha nem bánod..

-Már itt sem vagyok.-ölelt át, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Ez valahogy nagyon furcsa volt. Nem szoktam meg tőle ilyesmit, szóval ezt nem nagyon tudtam mire vélni.-Amúgy jó illatod van.-jegyezte meg majd kiment. Azt hiszem majd reggel gondolkodom ezen, de most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy gondolkodjak. Leoltottam a villanyt, majd bemásztam az ágyba. Szinte azonnal elaludtam. Álmodtam.

Újra láttam magam a srácokkal Paul házában. Majdnem minden ugyan úgy történt addig, mint akkor. Paul az újsággal a kezében jött be , majd innentől minden máshogy alakult. Harry vitázni kezdett velem. Hirtelen meg szűnt minden körülöttünk hatalmas sötétség. Csak ő és én. Egy pillanat múlva már egy elhagyott útszakaszon voltunk, ahol csak az esti lámpák fénye világított mindent. Harry a kocsi mellett állt én pedig előtte. Fogalmam sincs miért ezen, de veszekedtünk.

-Tudom, hogy megcsaltál te szemét!-kiabáltam.

-Nem érted hogy nem csináltam semmit?-kérdezett ő ugyanolyan hangosan.
-De tudom. Láttam. Mindent láttam. Azt hittem legalább én elég vagyok neked.
-Fogd már fel, hogy senki mással nem voltam bassza meg!
-TŰNJ EL. SOHA TÖBBÉ NEM AKARLAK LÁTNI!-üvöltöttem, mire ő beszállt a kocsiba és elhajtott. Én nem néztem utána. Pár pillanat múlva pedig fékcsikorgást, egy hatalmas puffanást hallottam. A hang irányába fordultam és nem hittem a szememnek. Minden pontosan ugyan olyan volt, mint ami a szüleimmel történt. Nem bírtam tovább. Nem voltam képes arra hogy odamenjek. Nem akartam őt is így látni. Lerogytam a földre ordítottam és sírtam. Az sem érdekelt, hogy a nevem visszhangzott mindenhol.
ALIE. ELIE. ALIE. ALIE.

-Alie.-rázott meg hevesen Pat, mire végre felébredtem. Sírtam. Miden olyan valóságosnak tűnt.-Miért sírsz?-ölelt át.
-Csak egy rossz álom.-szipogtam, mert még mindig a hatása alatt voltam.
-Jól van, most már vége.-nyugtatott.
Lassan sikerült megnyugodnom. Már nem aludtam vissza, hisz 7 óra volt. Louhoz pedig fél nyolcra kell átennem. Gyorsan lemosakodtam és felöltöztem. Abba a ruhába ami tegnap is volt rajtam, ma már úgy is haza megyek. Megreggeliztünk Pattel, majd ő elment. Valami fontos dolgot kellett intéznie.
Én pedig átmentem a szomszédba. Lou is hamar ott hagyott Lux-szal. Állítása szerint késésben volt valahonnan. A kislánnyal leültünk TV-t nézni. Épp egy Barbie mese ment, szóval viszonylag eléggé lefoglalta.
Ekkor valaki csengetett.
-Megyek.-szóltam, majd a bejárathoz siettem és kinyitottam. Louis viharzott be rajta, Szemmel láthatóan ideges és feszült volt.
-Mit csináltál Harryvel?-bámult rám mérgesen.
-Mi? Én nem csináltam vele semmit.-értetlenkedtem.-Miről beszélsz?
-Akkor mit mondtál neki, mikor legutoljára találkoztatok?
-Csak.. csak azt hogy..nem szeretem..-dadogtam. Kellemetlen volt felidézni azt a percet.  Életem talán egyik legnehezebbje volt.. Hazudni neki..  Letagadni mindent amit valójában érzek, tudva, hogy viszonozná..
-Harry eltűnt.-ütött egyet a falba Louis.
-Hogy érted azt, hogy eltűnt?-ledöbbentett az előző mondat. Mi történhetett?
-Eltűnt...

Szofiis voltam :)) Remélem tetszett a rész :)) ~D írja nektek a következő részt. :))