7.rész Memories.

-Mit akarsz?-lépett ki a nappaliból Kate, majd mikor meglátta Harryt azonnal sikításban tört ki.-ISTENEM! ISTENEM! ISTENEM! Te vagy..Te vagy.. Te vagy..-egyszer sem tudta befejezni a mondatot.
-Harry Styles.-nyújtotta a kezét göndörke, Kate pedig csak hüledezett tovább.-Szóval te vagy A.J. húga? Sokat hallottam rólad.-mosolygott.
-Húga?-gondolkodott el Kate. Kérlelő szemeket meresztettem rá.-Ja persze, a húga.-bólintott, majd beinvitálta Haroldot a nappaliba és leültek beszélgetni.
-Aileen,hoznál nekem egy pohár vizet?-kérdezte Kate. Sunyi mosoly jelent meg az arcán, nekem pedig rossz előérzetem támadt. Készül valamire?
-Persze.-kimentem a konyhába, engedtem egy pohár vizet, majd sietve visszamentem a nappali bejáratához, ám mielőtt benyitottam volna hallgatózni kezdtem, majd résnyire kinyitottam az ajtót, hogy lássam is mi történik odabent. 
-És mond, csak Harry, te hogy bírod a hazugságot?
-Ezt, hogy érted?-értetlenkedett Hazza.-Kétlem, hogy a hazugságot bárki is "bírná"-mutatott idézőjeleket a kezével.
-És mi a véleményed arról, ha egy lány hazudik egy fiúnak, hogy jobban bevágódjon nála?
Nem..Nem teheti ezt.. Nem lehet ilyen szívtelen.. Gondoltam magamban.
-Szánalmasnak tartom és megvetem.-válaszolt határozottan Harry.-Ha már valaki egy kapcsolat kezdetétől fogva hazudik, megjátssza magát, akkor az a kapcsolat halálra van ítélve. De miért kérdezel ilyeneket?
-Csak úgy.-vigyorgott.
-Kétlem. Na elárulod végre az okát?-benyitottam az ajtón hangtalanul. Harry háttal volt nekem így nem láthatott, csak Kate figyelt önelégült vigyorral az arcán. 
-Kérlek.-tátogtam hangtalanul.
-Mert Aileen nem az a lány akinek hiszed.-vigyorgott tovább.
-Mi?-pattant fel Harry a kanapéról. Megfordult. Tekintetünk találkozott.
-Kate.-csuklott el a hangom. Az arcáról nem fagyott le a mosoly. Élvezte a helyzetet. 
-Nem a nővérem, csak az unokatesóm. Nem a szüleihez jött haza és főleg nem önként.
-Kate.-szóltam ismét. Könnyek gyűltek a szemembe.-Hogy lehetsz ekkora szemét?-motyogtam elhalkuló hangon.
-Aileen..-szólított a nevemen Harry. Szóval így állunk. Aileen..Ekkor már nem bírtam tovább. Felrohantam a szobámba és becsaptam az ajtót. A lábaim nem tartottak tovább a földre rogytam. Könnyeim patakzottak az arcomon. Akkor felfogtam, hogy senkiben sem bízhatok. Senkiben. Most a gödör legaljára süllyedtem. Nem tudom, hogy ki tudok-e mászni. Minden összejött. Mindent elveszítettem. A családomat, a barátomat, a reményt a boldogságra. Talán mégsem. Harryt talán elveszítettem, de Patrickot nem. Elővettem a telefonom és tárcsáztam a számát.
-Halló?.-szólalt meg a vonal túlsó végén.
-Szia.-szipogtam.
-Alie( Pat így hív) te sírsz?
-Át tudnál jönni?-kérdeztem.
-Persze, de most rögtön nem. Körülbelül egy jó másfél óra múlva, de mi a baj?
-Nem ecsetelném, majd megbeszéljük személyesen. Kérlek gyere amint tudsz. Szükségem van rád.
-Rendben.- azzal letettem a telefont és abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Harry lépett be rajta.
-Mit akarsz itt?-fordítottam hátat neki, hogy ne lássa, hogy sírok.
-Aileen mi folyik itt? Mi ez az egész?-kérdezte komoly hangon.
-Meglep, hogy a kis rajongód nem szolgált neked konkrétumokkal.
-Mit értett azon, hogy nem az vagy akinek hiszlek és nem önként jöttél ide?-fogta meg a vállam és fordított maga felé. Tekintete lenéző volt és komor.
-Miért érdekel? Már gondolom akármit mondanék, nem hinnél nekem, akkor miért vagy még mindig itt?
-Mert eddig a barátomnak hittelek, de tudnom kell milyen csalót engedtem közel magamhoz.- mondata lesújtott.-Mi volt az érdekbarátságod célja? Hogy híres légy? Hogy megismerj más hírességeket? Vagy csak a pénzem érdekelt volna?
-Nem vagyok csaló.-emeltem fel a hangom. Meglepődött.-Hazudtam néhány dologról, de nem játszottam meg magam. Melletted mindig csak önmagam voltam. Igazából veled találtam önmagamra.-magam sem tudtam miért mondtam azt amit. De igaz volt. Ám rosszalló pillantása elárulta, hogy nem hisz nekem.
-Szánalmasabb vagy mint amilyennek gondoltalak.-nevetett.-Szívesen adnék pár nevelési tanácsot a szüleidnek.
Ekkor betelt a pohár. Akkora pofont adtam neki, hogy a kezem nyoma az arcán vöröslött.
-A szüleim meghaltak te szemét.-ordítottam kikelve magamból.-Így kerültem ide, az utolsó élő rokonaimhoz.-patakzottak a könnyek a szememből és már kis híján hangom sem volt.
-De..ezt.. miért nem mondtad el?-dadogott meglepetten.
-Csak mert nem kértem a sajnálatból.-néztem rá ridegen.-Elég volt a bűntudat, hogy miattam haltak meg.- rogytam ismét a földre.-De te már úgysem hiszed el bármit mondanék. Te már csak elítélsz engem anélkül, hogy mindent tudnál. Akkor menj. Ott az ajtó. A soha viszont nem látásra Harold Styles.-temettem arcom a tenyerembe és zokogtam.
-Nem.-válaszára felpillantottam rá.
-Harold menj el.-kértem.
-Addig nem amíg nem hallottam mindent.-guggolt le mellém.
-Mit akarsz még hallani? Könyörögjek neked térden állva, hogy megbocsájts? Nem fogok és ne is..
-Hogy értetted azt, hogy miattad haltak meg?-szakított félbe.
-Miért érdekel?
-Mert.. nem tudom.. csak érdekel.
Soha nem mondtam még el senkinek azt, ami valójában történt azon a napon. Senki sem tudja még az igazságot. Csak egy részletét tudják az egész tragédiának. Csupán, hogy egy részeg kamionsofőr a kocsijukba hajtott a pirosban. De ez koránt sem ennyi. Sokkal több ennél és bonyolultabb. Fájdalmasabb. Senkinek nem voltam képes elmondani a teljes igazságot. Magamban őriztem ezt a súlyos terhet több mint egy hónapon át. Mindenki, csak vigasztalni próbált, hogy nem én vagyok a hibás, de nem tudják, hogy valóban igen. Nem tudják, hogy azon az éjszakán elkövettem valamit, amit soha nem csinálhatok vissza. Talán itt az ideje, hogy valaki feloldozást adjon, hogy könnyítsen a terhen amit egész életemben cipelni fogok.

A probléma gyökere egész egyszerűen annyi, hogy a baráti köröm fogalmazhatok úgy nem tartozott a társasági elitek közé. Valahogyan a legrosszabb bandához keveredtem. Motorosok, tele tetovált és piercingezett társaság. Nem titkolható, hogy gyakran nyúltak piához és drogokhoz is. És köztük volt Ő. Matthew Harryson. Ő volt a tipikus rossz fiú bőrbe bújt szexisten. Kegyetlenül jól nézett ki. Volt néhány alkalom, hogy majdnem működött köztünk a kémia, ha értitek mire gondolok. Ő bejött nekem én neki mi kell még? Követelte, hogy beálljak a bandába, én pedig mint egy naiv kislány eleget tettem a kérésének. Nem varrattam tetkót és nem szúrattam pc-t, de a pia az én kezemben is megfordult. A drogokhoz nem volt elég bátorságom. Szóval a lényeg, hogy Matt  vitt bele engem ebbe az egészbe. Csak azért tettem, mert be akartam vágódni. Tartozni akartam valakihez.  Igazából nem éreztem iránta különösebb szerelmet,csak megbabonázott. Őrülten.  Na ugye mint ecseteltem rossz fiú volt, és ezzel a szüleim is tisztában voltak.

Aznap reggel a telóm keltett fel. Matt hívott. Este csapnak egy bulit és elhívott. Repestem az örömtől. Kimásztam az ágyból, elmentem letusolni és felöltöztem, majd lementem reggelizni. A szüleim nem voltak a konyhában, sem a nappaliban, sem a ház bármelyik részében. Gondoltam kint ülnek a teraszon. Jól gondoltam.
Apa újságot olvasott, anya pedig a hintaágyon ült és kötögetett. 
-Jó reggelt.-üdvözöltem őket kivirulva.
-Szia kicsim.-köszöntek egyszerre.
-Hogyhogy ilyen korán ilyen vidám vagy?-nevetett apa.
-Ja semmi, csak Matt, hívott, hogy este buli lesz náluk és hogy menjek el. Szóval este ne nagyon várjatok.
-Ó, már megint Matthew.-sápadt el anyám.-Már rég óta szerettünk volna veled beszélni róla.
-Mi? Miért kellene beszélnünk róla?-értetlenkedtem.
-Az a fiú nincs rád jó hatással.-kezdte komoly arccal apa.
-Nem. Nem ez nem igaz..
-De igen Aillen.-csatlakozott anyám.- Jobban örülnénk ha nem találkoznál többet azzal a fiúval.
-De..nem kérhettek ilyet. Már felnőtt vagyok és én döntöm el, hogy kivel barátkozom.-emeltem fel a hangomat.
-Nem vagy felnőtt, még gyerek vagy. Egy 17 éves éretlen kis lány.-állt fel a székéből apa. Szeme szikrákat szórt. Dühös volt.-Soha többet nem találkozhatsz avval a fiúval.-kiabált.
-Nem te döntöd el, hogy kivel találkozhatok és kivel nem.
-De igen. Az apád vagyok és ha tetszik ha nem én döntöm el, hogy amíg az én házamban élsz mit csinálhatsz és mit nem.-üvöltötte az általános közhelyeket.-Nézd meg mit csinált veled! Olyan vagy mint aki a Jersey sorból lépett ki.-ebben talán igaza volt. A stílusom megváltozott mióta a bandában vagyok. Úgy öltözöm mint ők, csak mert így érzem jól magam. 
-Apa.
-Nem érdekel. Soha nem találkozhatsz azzal a fiúval és ha megtudom, hogy mégis, annak beláthatatlan következményei lesznek kis hölgy.-arca eltorzult a dühtől. Még soha sem láttam ilyennek. Még nem lépett túl egy ilyen határt.
-Anya.-néztem kérlelő tekintettel anyura, hogy legalább ő álljon mellém. Anyu volt a legjobb barátnőm, ő mindig támogatott, segített. Bármilyen hülyeséget csináltam, sosem fordult ellenem. Legalábbis eddig.
-Sajnálom Aileen, de apádnak igaza van.-meredt maga elé. Nem nézett a szemembe.
-Gyűlöllek! Gyűlöllek mindkettőtöket! Azt akarjátok, hogy soha ne legyek boldog? Tönkreteszitek az életem.-kiabáltam és berohantam a házba, egyenesen a szobámba. Bezárkóztam. Nem is kerestek. Valószínű arra vártak, hogy bocsánatot kérjek. Azt várhatják. Akkor eldöntöttem, hogy azért sem fogják nekem megszabni, hogy mit tegyek. Rettentő dühös voltam rájuk és bosszúból azért is eljutok abba a buliba. Felhívtam Mattet, hogy jöjjön értem tízre, de ne a hát előtt várjon, hanem az utca végén a kereszteződésnél.
21:45 Anyáék már rég nyugovóra tértek akkor, ám úgy döntöttem mégsem kockáztatok. Az erkélyemről másztam le az ereszcsatornán, majd futásnak eredtem és meg sem álltam egészen a találka helyig. Ő már ott várt. Természetesen motorral. A bukósisakot a fejemre tettem, majd helyet foglaltam mögötte a mocin, átkaroltam és elindultunk. Néha féltettem. Sosem hordott bukót, de mindig trükközött, bár az ilyen gondolatokat mindig hamar elhessegettem a fejemből, mondván van annyira profi, hogy nem sérül le.. Remélem. Szóval elindultunk. A motor száguldott. Mámoros érzés volt. Mintha megszűnt volna a világ. Akkor a sebesség lett a második szerelmem. És persze Matt. Ismertem az utat a házukhoz. Már amikor az utcájukba fordultunk hallani lehetett a zenét és az őrjöngő embereket. Van aki már akkor matt részegen fetrengett, meg aki már belőve rohangált fel és alá.A legtöbb ember ilyen volt, de minket nem érdekelt. Felkaptunk egy egy üveg piát, gondolva, hogy azzal egy ideig elleszünk. Bevetettük magunkat a tömegbe és buliztunk. Akkor kaptam életem első csókját. Nem érdekelt, hogy emlékezni fogok-e rá vagy sem, ahogy az sem érdekelt, hogy már mindketten részegek voltunk. Egy kicsit. A csók utáni mámoromból az SMS jelzőm zökkentett ki. Apa írt üzenetet.
"-Élvezd, ki az időt amíg odaérünk érted Aileen, mert ennek garantáltan nem lesz jó vége!" Már hajnali egy volt. Akkor azt gondoltam, hogy már úgy is mindegy, szórakoztam, jól éreztem magam, a szülői szigor ellenére. Nem érdekelt semmi.
-Matt.-löktem oldalba az előttem tántorgó srácot. Ebből látszik, hogy én jobban bírom a piát.
-Igen bébiii?-nyújtotta el az utolsó betűt.
-A faterék értem jönnek. Büntetni akar mert eljöttem.De nekem van egy jobb ötletem.Szökjünk meg egy kicsit és büntess meg te.-húzódott mosolyra a szám. Ő kajánul vigyorgott majd intett, hogy kövessem. Mikor ki kecmeregtünk a tömegből a motorjához, megfordult a fejemben, hogy talán mégsem jó ötlet most motorra ülni vele. Nem józan és mi van ha..
-Gyere már Aileen.-szólt. Mögé ültem, de most felvetettem vele a sisakot. Ismét száguldottunk. Végig az utcákon. Egyszer csak szirénázásra és fényekre lettem figyelmes egy közeledő kereszteződésnél. Egy baleset. Abban a másodpercben mintha teljesen kijózanodtam volna. A látvány hideg zuhanyként ért.
-ÁLLJ.-üvöltöttem, mire a moci hangos csikorgással lefékezett.
Borzalmasa volt az elénk táruló kép. Egy kamion az árokba csúszott, a vezetőjét egy csapat tűzoltó segítette ki a kocsiból. Látszólag megúszta sérülések nélkül. Ekkor megpillantottam még egy járművet, amit emberek vettek körül. A kocsi a feje tetején állt összetörve. Azonnal felismertem azt az autót. A miénk. Odarohantam és utat törtem magamnak az emberek között. Azonnal lesokkolt amit láttam. Nem tudom szavakba önteni azt az érzést ami akkor kavargott bennem. Mikor a szüleim élettelen testét kivágták a roncsok közül és az úton takarták le őket. Már nem lehetett rajtuk segíteni. Azt reméltem, hogy ott és akkor megöl a fájdalom és a bűntudat. Tudtam, hogy soha nem fogok meg bocsátani magamnak azért ami történt. Mert ha nem szököm el és nem jönnek utánam, minden másképp történt volna. A másik személy, akinek nem bocsátom meg ezt a tettet, az az ittas kamionsofőr, aki beléjük hajtott és megúszta az egészet.Azóta börtönben ül. Akkor bele gondoltam, hogy ugyan ez akár velünk is meg történhetett volna. Akkor megfogadtam, hogy szakítok ezzel a baráti körrel, hogy végre felnövök. Mert apámnak igaza volt. Egy gyerek vagyok. Egy gondatlan manipulálható kis hülye. Akkor megtanultam, hogy mindenért megfizetünk.Az én a gyerekes viselkedésemért a szüleim az életükkel fizettek.

-De mindenkinek azt mondtam, hogy Matt és én csak véletlenül keveredtünk arra az útszakaszra, ahol mindez történt.-fejeztem be a történetet, majd könnyekben törtem ki, Harry pedig megütközve bámult, majd átölelt. Ekkor ismét nyílt az ajtó. Patrick érkezett meg.
-Valahogy sejtettem, hogy itt talállak.-Szúrós pillantást vetettek egymásra a srácok. Úgy éreztem izzik a levegő.



Szofiis voltam remélem tetszett :)) sietünk a kövivel :))