-Közvetlenül egymás mellé szól a jegyünk.-mondta Mr. Falks, miközben kereste a székeinket az utasok között a repülőn.-Hova szeretnél ülni?-kérdezte és rámutatott két ülésre.
-Tök mindegy.-válaszoltam, majd levetettem magam az egyik székre, ő pedig a másik helyet foglalta el a bal oldalamon. A jobb oldalamon még volt két üres hely.
-Nem kell félni a repüléstől.-szólt hozzám ismét a gyámhatóság által kirendelt ügyintéző. Hangja remegett, ő maga pedig eléggé izzadt. Feltételeztem hogy még sosem ült repülőn.
-Nem én félek hanem maga.
-Aileen. Megértem , hogy most minden nehéz neked, de értsd meg, hogy csak segíteni akarok.-tette a kezét a vállamra. Nem szorultam rá a segítségére.Vagyis.. talán.. De nem voltam kíváncsi rá. Utáltam. Utáltam ezt az egész helyzetet. Utáltam minden kibaszott embert akinek családja volt. Utáltam, hogy nekem már nem lehet. Utáltam az egész szar életemet.
-Azzal segít ha békén hagy.-fordultam el tőle, mikor észrevettem, hogy a mellettem lévő eddig szabad helyeket már elfoglalták. Közvetlenül mellettem egy kisgyerek ült. Egy kislány. Pár éves lehetett. Kis szőke haja feje búbján volt összefogva. Piros arca és kék szemei voltak. A mellette lévő ülést pedig egy srác foglalta el. Magas volt. Szemei zöldek. Haja barna és göndör. Lehetett vagy 18 éves. Még túl fiatal, hogy a lány apja legyen. A bátyja.. talán. Görcsbe rándult a gyomrom. Tessék .. egy újabb idilli család.. Amilyen nekem soha többé nem lesz. Utálni akartam mind a kettőjüket. Valahogy mégsem ment. A kicsi túlságosan is rám emlékeztetett. Én is ilyen voltam.. Régen.. Amikor még..
-Aileen, nagyon jól tudom, hogy mit érzel most és..
-Ó nem.-szakítottam félbe.- Maga egyáltalán nem tudja mit érzek. És mivel mint tudom, teljes a családja a büdös életben nem is fogja megtudni.-akaratlanul is felemeltem a hangomat. Ami annyit eredményezett, hogy a körülöttünk ülő összes ember engem figyelt. Láttam, hogy Falks ismét szólásra nyitná a száját. Megelőztem.-Egy dolog, hogy együtt kell utaznunk, de nem muszáj kommunikálnunk. Ezt jó volna ha észben tartaná.-vetettem oda csípősen. Ő bólintott egyet, majd a táskájában kezdett kotorászni, kivett belőle valamit és a kezembe nyomta. Magazinok voltak. Na jó talán kicsit szemét voltam az előbb.. talán.. de azt hiszem ez érthető.
-Kössz.-biccentettem. Átfutottam a lapokat, bár nem igazán voltam most kíváncsi rájuk. Talán később.
Most csak ültem és bámultam ki a fejemből. Mintha nem is itt lettem volna.
Anyut és Aput láttam magam előtt. Ahogy minden reggel a teraszon teáznak. Apu újságot olvas, anyu pedig kötöget valamit. Így láttam őket utoljára. Legalábbis.. így akarok rájuk emlékezni. A gondolat menetemből hangos nevetés zökkentett ki. Körbe néztem. A göndör srác nevetett mellettem. Szóval már mellettem? Magyarul helyet cserélt a kislánnyal. Oké. Csak engem nézett.. nem konkrétan a szemembe.. Szóval csak nézett és nevetett.
-Parancsolsz?-meredtem rá. Válaszul kaptam egy bamba vigyort és semmi mást.-Valahogy nem esik le mi ennyire vicces rajtam és ha szépen kérem megosztanád velem is.-dőlt belőlem a szarkazmus.
-Jaj, ne haragudj nem rajtad nevettem, csak eszembe jutott a riport amikor a képek készültek rólunk.- bökött a kezemben lévő újság címlapjára. Jobban megnéztem. "ONE DIRECTION a kulisszák mögött. A Brit szívtiprók újra hozták a formájukat. New Yorki koncertjük után készült nem épp átlagos interjút készítettünk a srácokkal ".
-Oké.-igen tévedtem ennyi. Emberből vagyok.
-Mellesleg a nevem Harold Styles.-nyújtotta felém a kezét.-A barátaimnak csak Harry.
-Aileen Jade Johnson.-szorítottam meg a kezét, majd ügyet sem vetve rá lapozgatni kezdtem az egyik magazint.
-És a barátaid, hogy szólítanak?-kérdezte.
-Különösebben nincsenek barátaim.
-És ha lennének, hogy hívhatnának? A.J? Aile? Jay?
-A.J.
-Valami rosszat mondtam?
-Nem.-bevallom, kicsit kezdett idegesíteni.
-Akkor? Kezdeményeztem egy beszélgetést. Esetleg nincs kedved beszállni?-lökött oldalba.
Belegondolva, talán nem is annyira rossz ötlet.
-Na szóval, kedves Harold miről szeretnél beszélgetni?-meredtem rá.
-Mint említettem a barátaimnak Harry.-vigyorgott.
-Khm, nem tudtam, hogy barátok lennénk. Tudtommal nem is ismerlek.-vetettem oda egyhangúlag.
-Még.
-Ahaa, szóval ha akarlak ha nem , megismerlek?-jelent meg egy halvány mosoly az arcomon. Nem tudom miért.. csak úgy jött.
-Nem mondanám, hogy ha akarsz ha nem. Belementél a dumálásba így feltételezem nem csak púp lenne a hátadon egy esetleges barátság, amit köthetnénk.
-Jogos.
Ekkor a Harry mellett ülő kislány ledobott valamit az öléből. Pontosan nem láttam mi az.
-Jaj Lux, ne dobálózz.-meredt a csöppségre a fiú.
-Szóval Lux.-mondtam.-Szép neve van. A húgod?-kérdeztem.
-Nem. Honnan szedtél ekkora baromságot?-nevetett.-A keresztlányom.
-Hoh. Talán tudnom kellett volna?
-Hát a rajongóink tudják.-Nekem lekicsinylően hangzott ez a mondat a szájából. Ez sem igazán jött be.
-Na állj. Ki mondta, hogy a rajongótok vagyok? Eddig a létezéséről sem tudtam a One Direction-nek. Miért lennék rajongó? Gondolod így álltam volna hozzád, ha tudtam volna ki vagy? Azért nem néztem ki belőled, hogy ennyire nagyképű legyél. De hát a látszat csal nem igaz? Azt hiszem a beszélgetésnek itt a vége.-nagy levegőket vettem, próbáltam lenyugtatni magam. Az ilyenek nagyon hamar fel tudnak idegesíteni akkor pedig robbanok..
-Igazad van. Ne haragudj.- várta a reakciómat. Nem kapott.-Aileen. Aileen légy'szi na.-rázta meg a kezem.-Bocsánat. Igérem, hogy az úton nem szólok a bandáról többet. És.. ömm egyébként minek mész te Londonba?-kérdezte, mire megadtam magam.
-A családomhoz...-hazudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése